További Belföld cikkek
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ennyi önkéntes még soha nem csatlakozott a haderőhöz
- Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz–KDNP
- A vétlen autós élete árán is előzni akart egy Mercedest vezető sofőr
- Németország vezető politikusa bemondta: tarthatatlan a migráció, ezt már nem lehet bírni
- Nehéz napja volt a MÁV-nak, országszerte fennakadásokkal kellett számolniuk az utasoknak
Egy Ferrarit, egy Lamborghinit és egy Porschét is lefoglaltak a VPOP emberei, amikor 2010 tavaszán nagy erőkkel rajtaütöttek az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. zuglói irodáin. A vámosok rengeteg számítógépet és iratot is elvittek a cégtől, amely Pintér Sándor belügyminiszter korábbi vállalkozása, a Civil Zrt. Angol utcai központjában működött.
Az ügyben, amelynek tárgyalása tavaly március kezdődött, várhatóan kedden hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék. Az ügyészség egy milliárd forintos áfacsalással vádolja az Eclipse vezetőit és a cég alvállalkozóit.
A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Az ügyészség szerint több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse.
A cég 2009-ben kapott megrendelést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától, hogy az átalakuló eredetiségvizsgálati rendszerhez szükséges szoftvert módosítsa, és öt éven keresztül üzemeltesse. Kiderült azonban, hogy a milliárdos megrendelés ellenére a felhasznált szoftveren semmilyen változtatásokat nem végzett a cég.
Az Eclipse miatt kellett búcsút mondania 2010-ben friss helyettes államtitkári posztjának Eiselt Györgynek, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatója volt. Eiseltet a cég ellen elindult vizsgálat ellenére Pintér Sándor a kormányváltás után vette magához a Belügyminisztériumba, de néhány hónappal később információk szivárogtak ki arról, hogy hatósági vezetőként egy Mercedes sportkocsit kapott használatra az Eclipse-től, ezért le kellett mondania. A cégnél dolgozott egyébként Pintér lánya is, ő azonban nem került bele a gyanúsítottak körébe.
Az Eclipse vezetői jó kapcsolatokkal rendelkeztek a titkosszolgálatok vezetésében is. Rövid időre letartóztatták az NBH két korábbi főigazgatóját, és az MSZP volt titokminiszterét, Szilvásy Györgyöt.
A pénteki utolsó tárgyaláson a megjelent vádlottak mindegyike tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, egyikük sem tett beismerő vallomást, ügyvédeik pedig a bíróságtól azt kérték, mentse fel őket. A védők szerint az ügyészség nem tudta bizonyítani az állításait.
D. Endre első rendű vádlott szerint "hamis, csúsztatott állításokat" fogalmazott meg az ügyészség vele kapcsolatban, és arra is kitért, hogy az eljárás során, tisztázatlan okok miatt nem az ő, hanem egy külföldi állampolgár gépkocsiját foglalták.