CO-mérgezésben halt meg egy fiatal győri lány

2013.01.10. 10:02

Szerda este Győrött szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 18 éves lány, közölte Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök reggel. A lány 21 éves barátjának anyja talált rá otthonában a két fiatalra. A fiút kórházba szállították, a lány életét azonban már nem tudták megmenteni a helyszínre érkező mentők, pedig háromnegyed órán át küzdöttek érte, írja a kisalfold.hu.

A lap megkeresésére Oláh Attila, a Petz Aladár megyei kórház orvos igazgatója azt mondta: csodával határos, hogy a megfigyelés alatt tartott fiatalember fizikailag ilyen állapotban van. Az igazgató szerint lelkileg viszont teljesen összeomlott, miután szembesült azzal, hogy barátnőjét elveszítette.