Még létezik az SZDSZ

2013.01.16. 22:28
Tavaszra új liberális párttal jelentkezik Fodor Gábor, az SZDSZ egykori elnöke. Nem egy "SZDSZ-remake-et" szeretne, hanem egy olyan formációt, ami képes megszólítani azokat, akiket a mostani ellenzékiek nem érnek el.

Aranyozott felületre gravírozott SZDSZ felírat díszeleg annak az Andrássy úti lakásnak az ajtaján, ahol szerda este Fodor Gábor bejelentette, hogy új pártot alapít. Belépve olyan volt, mintha visszakerültünk volna a kilencvenes évekbe. Egy kisasztalon árulták a Beszélő legújabb számát, az elvihető ajándék tollakon pedig a liberális fiatalok egyesületét reklámozták. Persze ez a felszín hamar semmivé foszlott: kiderült, hogy most jelent meg a Beszélő utoljára nyomtatásban, fiatal pedig csak elvétve akadt a teremben, a megjelent nagyjából 50 fős közönség többsége alighanem szavazhatott már akkor is, amikor az SZDSZ első választásán elindult.

A rendezvényt a Belvárosi Liberális Klub szervezte meg. Mint kiderült, a klub rendszeresen szervez beszélgetőesteket liberális értékrendet valló budapestieknek, de pártalapítást eddig még nem jelentettek be rendezvényükön.

Ezt nekünk kell megcsinálni

”Gábor, mikor láttál utoljára egy helyen ennyi liberálist?” - indította el a beszélgetést az est moderátora, Dési János. Fodor pedig elmondta, időnként azért eljut rendezvényekre, ahol ennél több liberálissal is találkozik. Szerinte ugyanis sokan vannak az országban, és ideje lenne őket végre egy politikai közösségbe szervezni. Ezután arról beszélt, hogy az SZDSZ három évvel ezelőtti megszűnése után direkt várt ki egy kicsit, hátha jönnek új arcok, akik elvégzik ezt a munkát. Ám mivel nem tűntek fel emberek egy új liberális párt alapításának igényével, a választásokig pedig már nincs sok idő, ”nekünk kell ezt megcsinálni.”

Fodor szerint tartósan él mintegy félmillió liberális szavazó ebben az országban,  számukra pedig meglévő és a formálódó ellenzéki erők túlságosan baloldaliak. Fodor maga amúgy nagy szimpátiával tekint ezekre a pártokra és mozgalmakra, de szerinte is áthatja mindegyiket a baloldaliság: az MSZP egyre inkább szociáldemokrata lesz, az LMP programjában is baloldali emelek tűnnek fel, az Együtt 2014-ben pedig baloldali szakszervezet működik együtt baloldali miniszterelnökkel és baloldali felütésű civilekkel.  Fodor épp azért gondolja azt, hogy tudnának olyan szavazókat megszólítani, akiket mások nem érnek el. Példaként említette egyrészt a politikától elfordult,de liberális értékrendet valló fiatalokat és az SZDSZ egykori szavazóit is.

Fodor amúgy meg is védte egykori pártját, meg nem is. Azzal ő is egyetért, hogy ezernyi hibát követtek el a nyolc évnyi kormányzás alatt, sokszor csak kompromisszumokkal képviselték a liberalizmus ügyét. Ugyanakkor azt nem tudja elfogadni, hogy az elmúlt három évben rituálészerűen szidják minden rosszért a pártot. Szerinte a rendszerváltás utáni Magyarországon sokat tettek a liberálisok is azért, hogy ez egy élhető ország legyen. Az SZDSZ egykori elnökeinek nevét sorolta fel azért, hogy megmutassa kiknek a teljesítményére is gondolt, igaz, Kóka Jánost végül lehagyta a listájáról.

Az egykori miniszter biztos abban, hogy az ellenzék megnyeri a 2014-es választásokat, azonban az még kérdés, hogy milyen arányban és tartalommal. Ezek kidolgozása az idei év feladata, mondta. Olyan mélyen vagyunk, ahonnan csak széles konszenzussal tudunk felállni, tette hozzá mindehhez. Ehhez pedig például nyitottnak kell maradni a Fideszből a vereségük után kiábránduló, értelmesen gondolkodó jobboldaliakkal történő együttműködésre.

Máris csak a veszekedés

A bő másfél órás beszélgetés után feltett kérdésekből aztán kiderült, bár mindenkinek tetszett ami elhangzott, mindenkinek vannak fenntartásai is. Egy bajszos, idősebb úr például azt kérte ki magának azt, hogy miért beszél Fodor gyakran a televízióban és most itt is az SZDSZ megszűnéséről. Az SZDSZ-nek nem csak ügyvivői, vidéki szervezetei vannak, de itt van a teremben az elnöke is, mutatott egy a terem sarkában csendben álló úrra a felszólaló. Mint kiderült, ott valóban Szabadai Viktor, a sokat látott párt jelenlegi ügyvezető elnöke állt. Aki amúgy a rendezvény után kérdésünkre megerősítette, hogy az SZDSZ-nek a szervezeti formája és az infrastrukturális vagyona valóban létezik még. És bár politikailag ugyan a háttérbe húzódtak, saját névvel kívánnak beleszólni a formálódó ellenzéki együttműködésbe.

Fodor a kérdés után elnézést kért azoktól, akiket esetleg megbántott volna, természetesen csak politikai értelemben értette, hogy nincs SZDSZ, hiszen nincs jelenleg befolyásuk a magyar közéletre. Erre a közönség soraiból valaki megjegyezte, hogy Fodor pártjának sincs. Egy rezignált férfi pedig annyival zárta mindezt le, hogy ”Tessék, máris veszekszünk.”.

Hozzászólt az elhangzottakhoz Mécs Imre is. Az egykori képviselőtárs egyrészt hiányolta, hogy Fodor nem beszélt 1956 jelentőségéről, másrészt nem látja, honnan lesz meg az új párthoz az apparátus. "Ha nem lenne a Facebook, vagy más elektronikus eszközök, még itt se lennénk, ahol most vagyunk." - utalt Mécs a pártalakítás nehézségire.

Volt aki azt kifogásolta, hogy miért vár tavaszig Fodor a párt megalakításával. ”Gábor, ez olyan, mintha építettél volna egy házat és most nem engednél még be minket. Engedj be, hogy segítsünk feltakarítani!” - utalt a teremben meglévők segítő szándékára a középkorú férfi. Fodor szerint azonban ezt nem szabad elsietni, jelenleg is többekkel tárgyal, akik várhatóan majd csatlakoznak a pártjához. Neveket azonban többszöri kérdésre sem volt hajlandó elárulni.

Az egykori liberális párttársakról és értelmiségiekről kérdezte Fodort Csillag Ádám is. A hasonló eseményeken általában csak csendben kamerázó és a több órás nyersanyagot vágatlanul az internetre kirakó dokumentumfilmest éppen tegnap tüntették ki barátai személyére szabott alternatív Pulitzer-díjjal, érkezésekor kisebb tapsot is kapott. Most arra volt ő is kíváncsi, mi lesz az egykori SZDSZ-esekkel. Fodor azonban nem akart erre érdemben válaszolni. Az este folyamán többször elmondta, hogy nem egy "SZDSZ-remake-et" szeretne alapítani, ezért fontos, hogy a bejáratott szereplők mellett feltűnjenek új, korábban ismeretlen arcok is. Arról azonban mi is hiába faggattuk a rendezvény után az egykori képviselőt, hogy volt párttársai közül kikkel tárgyalt az új párt alapításáról.

Nem lesz erkölcsi vizsga

Fodor csupán annyit hangsúlyozott a rendezény során többször is, hogy mindenkire számít, aki liberális értékeket vall. Nem fogja nézni, ki honnan jött, a jelentkezőknek ”nem kell majd erkölcsi vizsgán átesniük.” "Pedig nem ártana" - szólt ekkor közbe ismét valaki a beszélgetést igen aktívan követő közönségből.

Kérdésünkre Fodor Gábor elmondta, valóban számít arra, hogy szavazatokat tudnak majd elszedni a jelenlegi ellenzéki pártok és még-nem-pártok elől. Hiszen hiába képviselnek bizonyos kérdésekben ezek liberális álláspontot, ha más lényeges kérdésekben mégis eltérnek a liberális elvektől. Ettől még Fodor fontos szövetségesnek tekinti őket, kikkel közösen kell majd leváltani az Orbán-kormányt jövő tavasszal.

Mint elmondta, egy ideje tudatosan készül a visszatérésre. Létrehozott egy alapítványt, megjelent Facebook-on és elkezdett blogolni is. Az eddigi visszajelzések pedig döntően pozitívak, annak ellenére is, hogy ismeri a hazai blogkultúrát. Mint elmondta, még nem tudja mi lesz a pártjának a neve, de a liberális szó mindenképp benne lesz.