no

A tanárok 90 százaléka nem fog sztrájkolni

2013.01.22. 12:22
A pedagógusok 90 százalékát képviselő szakszervezetekkel írt alá megállapodást Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. Az egyezség a bérek emeléséről nem szól. Balog Zoltán azt mondta: ma nagyobb esély van arra, mint korábban, hogy szeptembertől bevezethetik az életpályamodellt, ami 30-40 százalékos béremelést jelent. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet nem írta alá az egyezséget és új sztrájkbizottságot alakított.

Elindult egy Klebelsberg nevezetű hajó, ami az iskolák állami fenntartásba vétele felé halad. Ebbe a többség beszállt. Lehet a partról kiabálni, de ahogy távolodik a hajó, onnan egyre kevésbé látni már a kormányrudat - Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter ezzel a képpel érzékeltette a különbséget a vele megállapodó szakszervezetek, és a tárgyalóasztalt elhagyó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ )között.

A megállapodást aláíró Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet  és a Oktatási Vezetők Szakszervezete a pedagógustársadalom 90 százalékát képviseli, közölte a miniszter. Balog szerint a partnerséget vállaló és a megállapodást aláíró szervezetek nemcsak a bírálat jogát, de a beleszólás lehetőségét is megkapták. Az iskolák állami fenntartásba vételének ellenőrzésére közös monitoring bizottságot alakítanak, és elkezdik kidolgozni a minden pedagógusra érvényes kollektív szerződést.

Azért írtuk alá a megállapodást, mert így ellenőrző szerepet kapunk a közoktatási reform végrehajtásában, mondta Galló Istvánné, a legnagyobb érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Gallóné szerint a tárgyalásokkal mérsékelni lehet az átszervezések hátrányos következményeit. Egy példát is említett: ha a tanárok kötelező óraszámát két órával emelték volna, az 11 ezer álláshely megszűnését jelentette volna. "A szakszervezet soha nem a kormányt, hanem annak intézkedéseit bírálja, ebben különbözik egy párttól" - jegyezte meg még Gallóné.

A megállapodás azonban a béremelés kérdését nem érinti. A 30-40 százalékos béremelést november óta lebegteti a kormányzat: csak abban az esetben hajtják végre szeptembertől, ha azt az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi, egyébként 2014. januárra halasztják. Balog Zoltán azt mondta: ma jóval nagyobb az esély arra, mint néhány hónappal ezelőtt, hogy szeptemberben be tudják vezetni az életpályamodellt.  A PSZ vezetője azt mondta: elfogadták, hogy a bérek kérdéséről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban tárgyalnak, hiszen az más közalkalmazottakat is érint.

A tanárok bére között ugyanakkor ma jelentős különbségek mutatkoznak. Az emberierőforrás-miniszter megjegyezte: talán egyszer majd közzé merik tenni, milyen bérkülönbség van egy Kelet-Magyarországon tanító pedagógus és egy XII. kerületi tanár fizetése között. Utóbbi ugyanis eddig is számos kiegészítő juttatást kapott az önkormányzattól. Az állami átvétel után a kormány továbbra is kifizeti ezeket a plusz juttatásokat. Balog Zoltán közlése szerint ehhez idén 4-5 milliárd forintra lesz szükség, amely megvan a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetésében. A tanárok bére közötti különbségeket az életpályamodell fogja megszüntetni, mondta Balog Zoltán.

A kedden aláírt öt oldalas megállapodás nagyrészt azokat a foglalkoztatási és munkajogi problémákat igyekszik rendezni, amelyeket az új köznevelési törvény és az iskolák állami átvétele okozott. Átképzési programokat indítanak azoknak a tanároknak, akiket az iskolák állami átvétele után nem tudnak tovább foglalkoztatni. A megállapodás rögzíti, hogy a teljes munkaidő 80 százalékáig elrendelhető munkaidő feladathoz és nem munkahelyhez kötött, azaz a tanároknak nem kell 32 órát feltétlenül az iskolában tölteniük.

Szabályozzák a túlmunkát. Rögzítik a megállapodásban azt is, hogy a tanárok kinevezése vagy jogviszonyuk megszüntetése kivételével az iskolaigazgatók is látnak el munkáltatói feladatokat. A Klebelsberg-központnak be kell vonnia az igazgatót a tanárok kinevezésével kapcsolatos döntésekbe. Bekerült a megállapodásba az is, hogy a Klebelsberg-központ az iskolák napi működéséhez ellátmányt biztosít és bevonják az igazgatót az iskola költségvetésének tervezésébe.

A megállapodásban a szakszervezetek vállalják, hogy amíg az érvényben van, nem tartanak sztrájkot. Az egyezséget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a korábbi követelések semmibevételének tekinti, ezért új sztrájkbizottságot alakított. A miniszterelnöknek címzett levelében Mendrey László elnök azt írta: a kormány kezdeményezze a nemzeti köznevelési törvény, a szakképzési törvény és a közoktatási intézmények állami fenntartásáról szóló jogszabály február 11-ével történő felfüggesztését. A tárgyalási témák között említi még, hogy az életpályamodell bevezetésének ne legyen következménye a munkaterhek növekedése és a létszámleépítés. A szakszervezet a közszféra egészére a közalkalmazotti bértábla legalább 20 százalékos emelését is követeli.