Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Fekete György megihlette a művészeket

2013.01.24. 16:53 Módosítva: 2013.01.24. 16:54
Amióta Fekete György színre lépett, nincs unalmas kiállításmegnyitó, mindig akad beszédtéma. A közös háborgás időnként azonban művészeti produktumokat, vagy csak sima civil aktivitást is kivált. Kis túlzással valami olyasmi indulhatott el, mint amiről Orson Welles beszél a Harmadik emberben: "A Borgiák alatt Olaszországban dúlt a háború, a gyilkosság, a terror, de közben megjelent Michelangelo, Leonardo da Vinci és a reneszánsz. Svájcban közben 500 évig demokrácia volt, meg béke, és mit találtak ki? A kakukkos órát."

Elérte célját a Magyar Művészeti Akadémia: a kormány által helyzetbe hozott szervezet felpezsdítette a képzőművészeti életet. Igaz, az alkotók az akadémia ellenében lendültek munkába, attól tartanak ugyanis, hogy a hivatalos állami akadémiává tett köztestület ráerőlteti sajátos felfogását a hazai kultúrára. Másokat egyszerűen csak Fekete György elnök kirekesztő, politikai elkötelezettséget számon kérő, és 19. századi kultúraeszményt istenítő elvei akasztottak ki.

A kezdeményezések közt van progresszív, elcsépelt, izgalmas és érthetetlen egyaránt. Közös jellemzőjük, hogy mivel az állami kultúrafelfogás ellenében fogalmazódtak meg, hivatalosan egyik mozgalom sem kapott megnyilvánulási lehetőséget.

Kívül tágas

Az 52 héten át tartó projekt az egyik legfrappánsabb válasz az MMA ténykedésére. A Műcsarnok lépcsőjén minden héten egy másik képzőművész mutatja be az Akadémia működésére reflektáló munkáját. A Műcsarnok jelentéssel bíró helyszín a történetben, mert ezt az intézményt szerezte meg Fekete György elnök, azzal az indokkal hogy vezetője nem volt hajlandó az utasításai szerint kiállításokat rendezni. A lépcső is fontos, ez jelzi, hogy a kritikus művészet hamarosan talán csak az állami intézményeken kívül jelenhet meg.

A Kívül tágas című projektben a leglényegesebb mégis az, hogy a három kurátor elismert művészeket kért fel a feladatra.  Az eddigi alkotók közül Gerhes Gábor fotója a művész saját, fanyar, ironikus fotómunkáit idézi meg. Benczúr Emese az inverz graffiti műfajával a lépcső koszába tisztította bele az üzenetet: “Ne hagyd, hogy az idő elmossa”. Kicsiny Balázs, a Velencei biennálén is kiállító művész pedig egy művészi függetlenségről szóló Román György-idézettel állt ki.

A művek általában csütörtökönként készülnek, tudtuk meg az egyik kurátortól, Mélyi Józseftől, de az eseményt nem hirdetik meg, inkább az internetes megjelenésre koncentrálnak. Ezen a héten a politikus munkáiról ismert Horváth Tibor állít majd ki (munkáival lejjebb foglalkozunk). Az akció az év végéig tart, és nyilván akkor vesz izgalmas fordulatot, amikor Fekete Györgyék veszik át a lépcsőhöz tartozó intézmény irányítását.

A projekt kurátora Mélyi József művészettörténész, kritikus, továbbá Kozma Eszter és Pacsika Márton, a képzőművészeti egyetem kurátor szakának hallgatói.

Plakátok Fekete Györgyről

Király András képzőművész az interneten, leginkább a Facebookon terjeszti a később nyilván Fekete György-ciklusként elhíresülő munkáit. Király a festészeti munkásságától elütő módon a klasszikus plakátműfajban hozott létre egész sorozatot. A lapok az MMA alapelveit, és Fekete György megszólalásait kritizálják. A művész terve az volt, hogy a plakátokat kinyomtatja, majd rendeltetésszerűen használja azokat. Ehhez azonban nem sikerült pénzt szereznie, így a kedves olvasó vagy megtekinti az egyetlen kihelyezett példányt a Lövölde téren, vagy nálunk kattintgatja végig képgalériánkat.

Politikai fotosopművészet

A fentebb már említett Horváth Tibor is a Facebookon publikálja a magyar zászló színeit rövid, poétikus mondatokkal kombináló munkáit. Az évek óta tartó sorozatba természetesen beszüremlett Fekete György hatása is. Ez a munkája az MMA által kritizált Mi a magyar című Műcsarnokos kiállításra reflektál.

Művészeti gerillák

Az MMA klasszikus, 68-as romantikájú akciókat is elindított. A Szabad művészek-csoport nevéhez fűződik az MMA-közgyűlésre szervezett tiltakozásuk, amelyen röplapokat szórtak, kiáltványt olvastak fel, és Fekete György pulpitusa előtt megkísérelték kibontani "Az MMA kirekesztő, a művészet szabad” feliratú transzparensüket. Ekkor készült az Index ikonikussá vált felvétele, amelyen egy akadémikus, Vári Fábián László költő mappával veri fejbe az egyik tiltakozót, az alább megszólaló Nemes Csabát.

A Szabad művészek láthatók a parlament kulturális bizottságának ülésén forgatott videónkban is, Fekete György-maszkokat lengetve.

A csoport készítette azt a találó és cuki videót, amelyben egy gyerek olvassa fel az MMA kritikákat visszautasító nyilatkozatát, miközben a tagok képei peregnek őrült sebességgel.

A NEMMA néven internetes szájtot is működtető művészek nem elégednének meg azzal, ha Fekete György lemondana a Műcsarnok igazgatásáról, mondta el Nemes Csaba, aki fotónkon egy mappával az orrán látható  Szerinte az MMA működése, szűk, jobbos kötődésű tagsága, köztestületi státusza, és ódivatú elvei a kultúra függetlenségét veszélyeztetik.

A képzőművész hangsúlyozta, hogy nem csak MMA-témában aktívak. Hamarosan konferenciát szerveznek L. Simon László javaslata ellen, amely eltörölné az állami kulturális intézmények igazgatói posztjához eddig szükséges pályáztatási rendszert.

Művészeti Összefogás

A hagyományos értelmiségi, petíció aláírós vonalat viszi a Művészeti Összefogás nevű csoportosulás, amely nyilatkozatuk szerint a „magyar kulturális életben tapasztalható nyugtalanító folyamatok ellen tiltakozásképpen szerveződött.”

„A Művészeti Összefogás a képzőművészeti élet szakmai autonómiáját, infrastruktúrájának minél szélesebb körű önállósulását tűzi ki célul. Szakmai háttéranyagokat dolgoz ki annak érdekében, hogy a művészeti élet kiegyensúlyozott működését, valamint egy korszerű, átlátható művészettámogatási rendszer kidolgozását elősegítse.” – írják, és igazuk van, szakmai háttéranyag-gyártásból még senkinek nem lett baja.

Első munkájuk egy kérdőív, amely demagógiájában vetekszik Orbán Viktor konzultációs kérdőívével. A kérdések egy része koncepciózus: "Elképzelhetőnek tartom, hogy Fekete művét, az Ítélkezett a kommunizmus-t (mely installáción egy vörös szöggel átszúrt Jézus szobor fekszik a Biblián), ha nem nemzeti érzelmű alkotó nevéhez volna köthető, az MMA blaszfémiának minősítené.)." Más kérdések zavarosak, itt például két dologról kellene döntenünk, de csak egy válasz adható: "Fekete György nézetei összeegyeztethetetlenek az akadémia eszméivel, egy megfelelőbb személyt kell találni az elnöki posztra." A harmadik típusú kérdés pedig értelmetlen, mint például az, amelyben arra kiváncsiak, hogy mit gondolnánk, ha az MMA jó művésznek tartana minket; noha a kérdőív elején leszögezték, hogy nem csak művészek, de kritikusok, kurátorok, sőt, szimpla érdeklődők véleményét is várják. Én például meglepődnék, aztán röhögnék, ha az MMA jó művésznek tartana, de ilyen válasz sajnos nem adható.

Nemzeti Művészetért Alapítvány (NMA)

Nem tudni, hogy látnoki képességeik miatt, vagy ezt hívják művészetnek, de öt médiaművész már rég kitalálta azt, amit Feketéék most megvalósítanak. Az NMA és az MMA közt a különbség csak annyi, hogy az utóbbiak komolyan gondolják. Az Antal Balázs, Farkas Roland, Horváth Tibor, Mécs Miklós és Radics Márk által kitalált szervezet tavaly haveroknak adományozott, fiktív művészeti díjat hozott létre: a Napidíj kitüntetését azok kaphatják meg, akik fizetnek érte.

A Műcsarnok átadására rendezett akciójuk sajnos ennél az ötletnél langyosabb volt: Nemzeti Emlékhellyé nyilvánították az intézményt. Ahogy írják: az NMA Nemzeti Kulturális Emlékhellyé nyilvánít olyan kiállító intézményeket, melyek korábbi szerepük tekintetében elpusztultak. Legtöbbje közvetve-közvetlenül  a Nemzeti Igyekezet áldozatává vált.

A megemlékezés keretében decemberben mécseseket helyeztek el a Műcsarnok lépcsőin.

Gangnamisták

Egy kínai és egy angol művész, Ai Vejvej és Anish Kapoor a kínai diktatúra elleni tiltakozásul készítette el a Youtube-sztár Gnagnam style paródiáját. A magyar szcéna néhány képviselője ezek nyomán a Műcsarnok felszabadításáért forgatta le a másolat másolatát. Erről láthatta filmünket is.

Tollforgatók

Fekete György nyilvános naplót ír, ráadásul ezt az internet egyik legsötétebb bugyrában, a Tumblr-en teszi – hogy ön ezt elhiszi-e, az egy kérdés, de a napló(paródia) olyan jól sikerült, hogy a Népszava már nyomtatott cikkben hüledezett miatta, sőt, Feketét ez alapján egy antiszemitánál is rosszabb, torzult léleknek nevezte. A rendszeresen frissülő naplóban a lírai én (Fekete György) jól megírt, a kommentelőket erősen szórakoztató elmélkedését olvashatjuk "erkölcsről, nemzetről és kereszténységről". Legfrissebb bejegyzésében pedig egy beatboxoló Fekete Györgyöt is láthatunk:

Tudomásunk szerint további demonstrációk várhatók a művészeti egyetemistákat tömörítő Muhaha soraiból is.