Nem drogot, csak gyógyszert szedett a szlovák milliomosnő

2013.01.24. 07:59 Módosítva: 2013.01.24. 08:02

Már a rendőrség sem állítja, hogy drogot fogyasztott volna Eva Varholíková-Rezesova, írja a Blikk. A szlovák milliomosnő tavaly auguasztusban egy négy ember halálát okozó baleset résztvevője volt az M3-ason.

A Blikk információi szerint a baleset után a nő vérében gyorsteszttel mutattak ki ópiátszármazékot, az orvosszakértő azonban később már nem találta meg a kábítószer nyomait. A szlovák exminiszter lánya azzal védekezett, hogy orvosi utasításra egy olyan gyógyszert szedett, amely tartalmaz ópiátszármazékot.

A pirulát ugyan nem találták meg, de a szlovák nő be tudott mutatni olyan orvosi igazolást, amely szerint valóban felírtak neki ilyen gyógyszert. Rezesová korábban azzal is védekezett, hogy a vodkából, amit az autójában találtak, csak a baleset után ivott.

Ha sikerül bebizonyítania, hogy nem bódult állapotban okozott balesetet, lényegesen enyhülhet tettének minősítése: 5-10 év helyett 2-8 évig terjedő börtönre számíthat.

A 35 éves Rezešová, aki a volt szlovák miniszter, a kassai Vasművet privatizáló Alexander Rezes lánya, augusztus 21-én hajnalban okozott balesetet: az M3-as autópályán Budapest felé belerohant egy Fiatba, ami a szalagkorlátnak csapódott, és kigyulladt. A négy utas közül három bennégett, a negyedik, egy 54 éves nő pedig hiába tudott kimenekülni, két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport