no

Negyvenheten dobják össze Ángyán fideszes büntetését

2013.01.25. 13:20

Ángyán József december 17-én, a földtörvénnyel összefüggő alkotmánymódosítás szavazásán szembe ment a Fidesz álláspontjával, és figyelmen kívül hagyta a frakció tagjai számára kötelezővé tett igen szavazatot.

Az alaptörvény harmadik módosítása alapján sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály lett a földtörvény.

A pártjával földügyben szembekerült egykori államtitkárra a frakció rekordösszegű, 250 ezer forintos büntetést szabott ki Ángyánra. Ángyán mellett Révész Máriusz, L. Simon László és Kovács Ferenc is pénzbüntetést kapott, nekik csak 150 ezer forintot kell fizetniük, mert nem elvi alapon engedetlenkedtek, hanem véletlenül nem nyomtak gombot.

47 gazda most a greeninfo.hu-n megjelentetett nyílt levélben köszönetet mondott Ángyán Józsefnek „rendíthetetlen kiállásáért”, „következetes és meg nem alkuvó magatartásáért a parlamentben és a nyilvánosság előtt”.

A gazdák szerint a volt államtitkár nem önös célból ment szembe a Fidesszel, hanem az új földtörvény tervezete áll szögesen ellentétben a párt választási, majd kormányprogramjában meghirdetett nemzeti vidékstratégia elveivel.

A levél aláírói vállalták, hogy Ángyán József értük a frakcióvezetés által kiszabott büntetést magukra vállalják.

A súlyos pénzbüntetést egyébként maga Ángyán alkotmányellenesnek tartotta. A képviselő még decemberben levelet írt Balla György frakcióigazgatónak, amelyben kifejtette, aggályai vannak a kötelezően elrendelt szavazás miatt, és idézte az alaptörvény 4. cikke (1) bekezdését idézi, ami alapján „az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók".