no

Az LMP újra nemet mondott Bajnaiéknak

2013.01.26. 13:07 Módosítva: 2013.01.27. 10:34
A frakcióvezető indulatos hangú beszédével kezdődött meg a vita az LMP kongresszusán a párt szövetségi stratégiájáról. Schiffer András szerint 2014-ben egy önálló LMP-re szavazók tömegei várnak majd, az Együtt 2014-gyel közösködni akarók nem erőltethetik rá nézetüket a párttöbbségre. A kongresszus hosszas vita után a döntés eltolását szavazta meg, aztán mégis visszahozták a novemberi határozatot, amikor az önálló útkeresés mellett voksoltak. A platformosok kilépése jöhet vasárnap.

Szombaton kora délután Schiffer András frakcióvezető megnyitotta a párt jövője szempontjából sorsdöntőnek számító stratégiavitát. Schiffer negyedórás felvezetőjében egyértelművé tette, hogy továbbra sem tesz semmilyen engedményt a Párbeszéd Magyarországért Platform felé, és leszögezte, hogy a pártvezetésben többségben lévő különutas irányzat helyett a kisebbségnek kell elfogadnia a többségi véleményt.

A vitához legalább negyvenen hozzászóltak, de a hosszadalmas szócsata ellenére a végére minden maradt a régiben, azaz a különutas politikai irányt hagyták jóvá, ami már novemberben is többséget kapott.

Szombat délelőtt meglepetésre, viszonylag simán átment a napirendi pontok tárgyalásakor a platform javaslata, ami a legfőbb megosztó kérdés a parlamenti párt két irányzata közt - jelentette tudósítónk nagy sajtóérdeklődést kiváltó, két napos LMP-kongresszusról.

A platformosok szerint az LMP nem maradhat ki a Fidesz leváltásából, és Jávor Benedekkel, Karácsony Gergellyel az élükön azt javasolják, hogy kezdjenek tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel.

Eredetileg az is kétséges volt, hogy a kongresszus egyáltalán napirendjére veszi most az ügyet. Az Index információja szerint azonban napirendre vettek egy olyan javaslatot is, ami közel egy évvel elhalasztaná az LMP szövetségi politikájáról szóló stratégiai vitát.

Schmuck Erzsébet előterjesztése szerint leghamarabb csak decemberben kellene dönteni ebben az ügyben. Van olyan áthidaló javaslat is, ami a pártnak országos szinten nem engedné meg az együttműködést, de lehetővé tenné az egyéni választókerületekben az ellenzék szövetkezését. Elek István elképzelése szerint az LMP önállóan állítana listát, de emellett lehetőség lenne egyéni választókerületi megegyezésekre. Az Elek István által benyújtott stratégiai javaslatban vannak támogatható pontok - mondta újságíróknak Jávor Benedek az LMP szombati kongresszusán, a Párbeszéd Magyarországért Platform elnökségi ülését követően.

A platform javaslatát leszavazták a Schmuck-féle időhúzó javaslattal szemben, majd feltették kérdésnek, hogy ez felülírja-e a novemberi határozatot, így végül kerülő úton a mostani kongresszus ugyanarra az eredményre jutott, mint a két hónappal korábbi, ráadásul ebben a formában többen támogatták a novemberi álláspontot, mint eredetileg. A platformosok egyelőre nem döntötték el, milyen lépést tesznek a szavazási eredmény tudatában.

Délutánra döntenek a platformosok

Vasárnap 11 órakor összeül a platform közgyűlése, hogy megvitassák, mi legyen a reakció a novemberi döntés visszahozására - tudtuk meg Szabó Tímeától. A tárgyalásra maximum 4-5 órát szánnak, így legkésőbb a délután 4 órai sajtótájékoztatón kiderül, hogy milyen határozatot hoznak az ügyben.

Az Index forrásai szerint viszont nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint a szombat esti szavazás előtt Jávor Benedek a pártból való kilépéssel fenyegetőzött volna kongresszusi hozzászólásában, azt azonban valóban nem zárták ki, hogy Schifferék merev álláspontja miatt végül erre a következtetésre jutnak.

A pártban sokan attól tartottak, hogy a mostani kongresszuson nem tudnak kompromisszumot kötni a platformosok és a Schiffer András frakcióvezető nevével fémjelzett különutasok, ami a párt végleges szétszakadásához, a legismertebb politikusainak kiválásához vezethet, ezért szeretnék jegelni a vitát.

Széll Detti és Csiba Kata javaslatára lekerült viszont a napirendről a frakcióvezető kongresszusi megerősítéséről szóló indítvány. Ezt legközelebb, a márciusra tervezett kongresszuson vehetik elő. A résztvevők először a Lehet Más a Politika 2013-as költségvetéséről döntenek.

A nagy létszámban felvonult sajtó az ülés előtt letámadta a párt meghatározó személyiségeit, de a kongresszus előtt érdemben nyilatkozni senki sem akart. Jelentős késéssel kezdtek, és zárt ajtók mögött tárgyalnak.

Az LMP novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, ami kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezt követően a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.