no

Ellenszenv és nevetség tárgya vagyunk

2013.01.28. 18:42

A külkapcsolatok javítását tekintik céljuknak az ellenzéki tárgyalásokon részt vevő szervezetek, amelyek szerint az Orbán-kormány miatt Magyarország mára elszigetelődött.

Az MSZP által létrehívott több fordulós egyeztetéseken több ellenzéki szervezet, így az LMP vagy az Együtt 2014 nem vesz részt.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt (SZEM) képviselői tizenegy pontból álló nyilatkozatot fogadtak el hétfői megbeszélésükön.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja újságíróknak elmondta: kiindulópontjuk az volt, hogy az Orbán-kormány leszerepelt a nemzetközi porondokon, ami az ország elszigetelődéséhez vezetett. A szocialista politikus szerint a jelenlegi kabinet "a demokrácia és a jogállam lebontásával" ellenszenvet, az unortodox gazdaságpolitikával pedig leginkább derültséget váltott ki a nagyvilágban, és tevékenységével "legfeljebb néhány diktatúrában tudott bónuszpontokat gyűjteni".