Andrea, Ilma
5 °C
11 °C

Minden új párt mindig szétszakad

2013.01.28. 06:54
A Demokrácia és Dilemma Intézet szerint izgalmas kísérletbe kezd az LMP mindkét fele. A távozóknak akkor lehet esélyük a sikerre, ha új pártjuk egyben Bajnai Gordon új pártja is lesz. A maradóknak pedig akkor, ha sikerrel teljesítik Bajnai Gordon egyik programját, vagyis a Fideszben csalódott szavazók felszívását. Magyarországon minden új pártot néhány év alatt szétvet az acsarkodás, úgy tűnik, hogy aki képes pártalapításba fogni, az nehezen bírja a kompromisszumokat.

Úgy tűnik, hogy a dolgok természetes rendje, hogy az LMP parlamenti frakciója szétszakadt, és a Jobbikét pedig kizárások és kilépések sora fogyasztja. Ezek olyan állomások egy-egy új párt életében, amelyek Magyarországon elkerülhetetlennek tűnnek.

Az 1990-ben parlamentbe került új pártok mind végigmentek ezen a krízisen. Az MDF-ből még az első ciklus alatt kivált a MIÉP, és a másodikban az MDNP. A Fideszből az SZDSZ-hez állt több fontos politikus, Fodor Gábor volt a legismertebb köztük, és az akkor elmenő tagok miatt teljes alapszervezetek ürültek ki. A kisgazda frakció hivatalos része ellenzékbe vonult, az úgynevezett 36-ok pedig maradtak az Antall-kormány mellett. A KDNP a második ciklusban szakadt addig, hogy a Fidesz által felszívott maradék élte csak túl. Az SZDSZ-ben a Tölgyessy Péter vezette középre húzó vonal veszett el, amikor a balra fordulók vették át a párt irányítását.

Csak az MSZP csinált végig látványos szakadás nélkül két ciklust az elején, egyszerűen azért, mert nem új párt volt. Az MSZMP és az MSZP szétválása megtörtént az első választás előtt, és a szegfű alatt együtt maradók már évtizedek óta egy pártban dolgoztak.

Makacsok az alapítók

A kezdeti szakadási sokkok azért is kódolva vannak, mert teljesen más típusú személyiségek alapítanak pártot, mint akik később csatlakoznak pártokhoz. A pártalapítóknak konok, éhes forradalmároknak kell lenniük, akik az elején rengeteg időt ölnek szervezkedésbe, vitákba, alapszabályírásba, bármibe, anélkül, hogy akár egy percig biztosak lehetnének abban, hogy fáradozásuk valaha elnyeri jutalmát. Lehetnek idealisták vagy karrieristák, megszállottak vagy exhibicionisták, de mindenképpen elég sok határozottság és elköteleződés kell egy párt alapításához, felépítéséhez. Ez nemcsak a rendszerváltáskor volt igaz. A 2000-es években, egy erősen politikus-ellenes társadalomban talán még inkább jellemző, hogy visszafogott emberek nem pártalapítással foglalkoznak. Az ilyen emberek könnyen kiborulnak, ha veszni érzik ügyüket, vagy ha azt érzik, hogy méltatlanul háttérbe szorultak. És jobb esetben csak két szárny alakul ki, hogy egy egyszerű szakadással megoldják a problémát. Rosszabb esetben teljesen szétesnek.

Amikor egy párt sínen van, akkor viszont éppen az ilyen típusú embereknek kényelmetlen már a belépés. A hierarchia, a belső szabályok, az irányított fegyelem a szorgalmas, ám kevésbé lánglelkű típusoknak kedvez. Politikai karrierhez egy beállt rendszerben be kell állni valaki mögé, támogatók kellenek, és úgy lehet csak szervezkedni, ha az ember felsorakozik egy vonalhoz. Különösen igaz ez a magyarországi pártokra, amelyekben alig tűnt fel igazán karizmatikus figura.  És ha az újak konfliktust okoznak, akkor azok inkább a háttérben szőtt intrikák módszerével operálnak, és nem kockáztatnak szakítást. (Kivéve Gyurcsány Ferencet.) Ezért akik az alapítóatyák első nagy szakítós sokkját túlélték, ott a párt képes lehet magához térni.

Bajnai embere vs. Bajnai programja

Ahhoz képest, hogy a legkisebb parlamenti párt szakadt, nagyon érdekes helyzetet hozhat mindkét társaság az ellenzéki oldalon.

A baloldali ellenzék együttműködést kereső szerdai szeánszai eddig kimerültek az MSZP-hez korábban így vagy úgy kötődő politikusok társalgásában.Volt, hogy Együtt 2014 a Medgyessy-kormány egy volt miniszterét delegálta, az MSZP az utóbbi fiát, a szociáldemokratákat az MSZP-ből 2001-ben kizárt Schmuck Andor képviselte, a DK-t pedig a Gyurcsány-kormány egy volt minisztere.

Az LMP-ből kivált, az Együtt 2014-hez csatlakozni kívánó politikusok új pártja most megpróbálkozhat azzal, hogy megmutassa, Bajnai Gordon volt miniszterelnök hívására nemcsak az MSZP-ből indult figurák képesek megmozdulni.

A DeDi főmunkatársa korábban arról írt, hogy ha az LMP bemegy az összbaloldali koalícióba, akkor az egyéni taktikák szempontjából hasznos lehet egyes politikusainak, de a párt végét jelentené a lépés. (Egyenesen a baloldal Turi-Kovács Bélája jelzőt kapták az erre nyitott politikusok, megelőlegezve, hogy könnyen úgy járhatnak, mint az egykori kisgazda miniszterből lett fideszes képviselő, akinek mindig biztos befutó helye, de minimális szerepe van.)

Egy esetben lehet izgalmas jövője a most távozóknak: ha az új pártjuk egy lesz azzal a párttal, amit Bajnai Gordon igyekszik korábbi nyilatkozatai ellenére mégiscsak összehozni. Így velük Bajnai parlamenti szószólókat kaphatna, és a kilépők szerepe is komolyabb lenne, mintha egy MSZP dominálta baloldali blokkban a posztkommunista olajfa friss hajtásaiként kellene tetszelegniük.

A Schiffer-féle párt pedig megpróbálkozik azzal, amit Bajnai programként hirdetett meg tavaly október 23-án: nyitna a Fideszből kiábrándultak felé. A középen maradás, és az eddig hatalomban volt elitek általános elutasítása az LMP eredeti céljaihoz illik. Az „új SZDSZ az LMP” jobboldal által sulykolt bélyegétől talán így könnyebb lesz szabadulni. Viszont nagy kérdés, hogy mennyire létezik valóban középen álló szavazói bázis, ahol sokan elhiszik, hogy érdemes nem valamelyik nagy blokkra szavazni. Nyilván mindkét nagy tábor azt fogja mondani, hogy csak a mamutoknak lehet esélye.

A DeDi-nek fontos észrevétele, hogy a távozók egyik fő érve, miszerint mindenképpen le kell győzni az ellenfelet, és ezért muszáj kompromisszumot kötni, az a rendszerváltás utáni magyar politikai gondolkodás polgárháborús logikájának folytatása.  A győzni akarás persze alapvetően fontos egy párt esetében, azonban az ellenfél gyors legyőzésének drága árát előbb-utóbb meg kell fizetni. Az SZDSZ-t felfalta, hogy mindig mindenáron kitartott az MSZP mellett; Gyurcsány Ferenc belebukott, hogy a 2006-os választásnak rendelte alá első kormányzását; az MSZP elnöke éppen idén kért bocsánatot a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor képviselt álláspontért; és a Fideszt a tandíjellenes népszavazása hozta ezen a télen rendkívül kínos helyzetbe. Pedig rövid távon ezek mind hasznosnak tűntek az ellenfél legyőzéséért vívott nem mindig elvhű harcban.

A Schiffer-féle LMP jövője érdekes kísérlet lesz, hiszen azt kell megmutatnia, hogy létezhet-e mérsékelt erő a két nagy tömb között. Ennek bizonyításához a hét maradó képviselőnek elég kemény küzdelmet kell a következő egy évben vívnia. Ha valamiféle különalku nyomán a frakció egyben marad, akkor kisebbségben lesznek, így nagy az esély, hogy többet szólhatnak majd a balra húzók. Ráadásul az LMP ismertebb politikusai Schifferen kívül mind elmentek. Nehéz lesz elmagyarázni, hogy a baloldali blokk mellett kampányoló LMP-sek már nem is LMP-sek.

Az LMP-ben maradóknak valószínűleg szükségük lesz új emberekre. Talán merészség ilyeneket megelőlegezni, de elvben szóba jöhet mellettük Sólyom László volt köztársasági elnök (akinek megválasztásáért Schiffer elég sokat tett, és később is mutatott felé gesztusokat). Felmerülhet szakadár fideszesek beépítése, vagy a politikán eddig kívül álló arcok beszervezése. Egyik sem tűnik nagyon magától értetődő megoldásnak, és izgalmas lesz, hogy mennyire készültek előre Schifferék a vasárnapi fordulatra.

A Jobbik és az LMP sokkja

Ahogy az új pártoknál ez Magyarországon szokás, megtörtént tehát a szakadás az LMP-ben, és morzsolódik a Jobbik is. Látszólag a Jobbik járt jobban a választás utáni töréssel, mert frakciója hiába lett kisebb, nincs veszélyben a létezése. Az LMP képviselőinek viszont több mint fele lép ki, sajátos egyezség kellene a távozók és maradók között, hogy ne mindenki a függetlenek között találja magát a tavaszi ülésszak nyitónapján. Holott a frakcióba tömörülés mindenki érdeke, a pártok leginkább a parlamentben látszódnak, az ottani működés megkönnyíti a szóhoz jutást a sajtóban. A frakció nélküli DK-s vezetőknek például fél életüket újabban azzal kell tölteniük, hogy járják Magyarország településeit, hogy egyáltalán jelezni tudják, hogy léteznek.

Viszont a Jobbik belső konfliktusai megfoghatatlanok. Árulózások és feljelentések teszik nehézzé a helyzetet, az egyetlen Jobbik vezette nagyobb településen (Tiszavasváriban) időközi választást kellett kiírni a belső viták miatt. Nem ideológiai harcnak tűnnek ott a belső konfliktusok, hanem sértett dühöngéseknek inkább, és így a szavazók felé sem lehet elmondani értelmesen, hogy ki miben is akar igazából mást. A Jobbik a felmérések szerint nem gyengült attól, hogy december végére már öt képviselő hagyta el a frakciót. De az állandó vádaskodás riasztó lehet, egy idő után azt a képzetet keltheti, hogy valami susmus vagy átverés mehet ott, ha ennyien mennek el fújolva.

Az LMP-sek a szakítás napján kifele próbáltak viszonylag jó arcot vágni egymáshoz. Ott a feszültség oka elég egyértelműnek tűnik, a párt identitását érintő kérdésről van szó. A balra nyitás és a középen állás kérdése feszítette szét a pártot, hasonlóan egyébként, mint 1994-ben az SZDSZ-szel történt.