Továbbra sincs áramszolgáltatói szerződése a Malnak

2013.01.30. 20:21 Módosítva: 2013.01.30. 20:22
Továbbra sincsen új áramkereskedelmi szerződése a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek a tavaly decemberben lejárt megállapodása helyett, a szolgáltatás felfüggesztése ezért fennáll - mondta Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője.

Az E.ON szóvivője elmondta, hogy a 2012. december 31-én lejárt áramszállítási szerződést nem hosszabbították meg a Mallal, mert a Mal több mint 3 milliárd forint tartozást halmozott fel. A szerződés lejárta után a villamosenergia-törvény (VET) alapján az áramszolgáltató cég maximum 30 napig láthat el árambeszerzési szerződéssel nem rendelkező felhasználót, ez a határidő járt le szerdán. A Mal belső hálózatáról 11 cég - köztük egy bánya és egy vízmű - vételez áramot, ezeknek az úgynevezett alfogyasztóknak az ellátásáról gondoskodnak - mondta.

A szóvivő az áramszolgáltató további lépéseiről csütörtökre ígért tájékoztatást.

Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója szerda hangsúlyozta, hogy folyamatosak a tárgyalások az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel. A cégnek csütörtök délig kell megegyeznie a további villamosenergia-szolgáltatás áráról és mennyiségéről. A termelés esetleges leállása esetén a hálózat üzemeltetője a timföldgyártás biztonságos leállításáig ellátja a gyárat árammal. Ez optimális körülmények között akár másfél hónapot is igénybe vehet.