Valér
4 °C
8 °C

Kossuth tér visszatér

2013.02.05. 10:42

Kétnapos frakcióülést tart

  • Kétnapos frakcióülést tart a Fidesz Gyulán
  • A Békemenet vonulásra hívta kormánypárti híveit a városba
  • Az MSZP és más baloldali szervezetek ezzel egyidőben a kormány ellen tüntetnek
  • A Békemenet felvonulásá a gyulai polgármester is beszédet mondott
  • A baloldali ellenzék petíciót adott át a Fidesznek

Évadnyitó frakcióülést tart Gyulán a Fidesz, mire az MSZP, a DK és a Szolidaritás nem átallottak ellentüntetést szervezni a városban. Szó nélkül hagyhatta ezt a Békemenet? Természetesen nem, így ők az ellentüntetők ellen demonstrálnak, szeretettel. Társadalmi vita a közélet összes fontos kérdéséről Gyula főterén, a szeretet erejével Orbán-maszkok ellen, Habony Árpád Ron Werber ellen - kövesse élőben!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hagyományosan háromnapos frakcióülésekkel készülnek rá a parlamenti szezonra, az igazságosság jegyében felváltva dunántúli és Dunán inneni városokban. A frakcióüléseken pedig nem ám csak a minibárt pusztítják le és a szállodai szobákat verik szét a három napra végre felszabadult rocksztárok, hanem két kiszivárogtatás között Orbán Viktor, vagy éppen Lázár János elmondja nekik, hogy lesz választási regisztráció vagy végtörlesztés, és innentől kezdve minden napirend előtti felszólalásban, sajtótájékoztatón, vagy éppen a képviselői irodaház mellett, kamerák elől menekülve ehhez tartsák magukat. A mostani ülésen úgy hírlik, már ráfordulnak a kampányra, és főleg népszerűségnövelő intézkedésekről beszélgetnek majd. Elvileg felszállhatna a fehér füst Matolcsy György jegybankelnöki kinevezéséről is, de valószínűbb, hogy marad a lila köd, mert Orbán Viktor jól tudja, hogy ha elejtene erről egy megjegyzést, másnap már azzal lenne tele a sajtó. Szóval, lehet még itt meglepetés is.

    Ha mindez egy kicsit szakszerűbben és részletesebben is érdekli, olvassa el Szabó András hangulatba hozó beharangozó cikkét!

  • A Demokratikus Koalícióval, a Szolidaritással és a gyulai Kobak Klubbal együtt tüntet a Fidesz "ország és demokráciarombolásával" szemben. Sztárvendégekben nem lesz hiány, a szocialistáktól Szanyi Tibor, a DK-ból Varju László mond beszédet. Sőt, ha valakinek volt szerencséje kinyitni a keddi Népszavát, azt is megtudhatta, hogy az akció végén a tüntetők 263 Orbán-maszkot vesznek fel, utalva a 263 fős Fidesz-frakcióra.

  • A szeretet és a béke üzenetét viszi Gyulára, mert szerintük ha egy kormány dolgozik, nem illik zavarni - tudtuk meg Csizmadia László főszervezőtől. Amikor kiderült, hogy a szocialisták demonstrálni készülnek, egy pillanatig sem haboztak, csendes akciót jelentettek be. A két tábor között mindössze néhány száz méter lesz, így az sem kizárt, hogy a résztvevők közül többen élesben vitathatják majd meg Magyarország fontos kérdéseit. A Békemenet természetesen nem lenne Békemenet Bayer Zsolt nélkül, és akinek volt szerencséje kinyitni a keddi Magyar Hírlapot, Irány Gyula! című cikkében elolvashatta, hogyan szorítanák vissza a baloldalt az utcáról:

    "Elég volt belőletek! Mostantól majd megszokjátok, hogy akárhogy is töritek magatokat, nem az van, amit ti elképzeltek. Majd megtanuljátok tisztelni a végtelen türelmet, amivel ez az ország tolerál benneteket hatvan (vagy ha 1919-től számolom, hát majdnem száz) esztendeje."


  • Aggodalomra semmi ok, szombat délután Budapesten jön a következő felvonás. Bajnai Gordon a Millenáris Parkban tart majd országértékelő beszédet, válaszul a Békemenet néhány utcával arrébb, a Larus rendezvényközpontban rendez kormányértékelő nagygyűlést, ahol meglepetésre nem csak a mostani, de az előző kormányok teljesítményét is értékelik. Csizmadia László pedig nem is titkolta a véleményét: "Nem vagyunk boldogok attól, hogy azok akarnak visszatérni, akiket a választópolgárok egyszer már elküldtek."

  • Elképesztő jelenettel indult a helyszínen az ülés az Index és a KDNP számára is. Elnézést a szaggatott előadásért, de még most is lihegek, ha rágondolok. Gyulára érkezve egy körforgalomnál Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetőjének autójára lettünk figyelmesek, közvetlenül előttünk. Már amennyiben Botos operatőr "OTT A HARRACH!!!!" felkiáltását nevezhetjük így, ami után csikorgó kerekekkel indultunk a legendás napirend előtti felszólalásairól ismert honatya után. Utcasarkokon, kanyarokon és hidakon át követtük a kereszténydemokraták vezérét ("VIGYÁZAT, ÚJSÁGÍRÓK VAGYUNK!!! - sodort le az útról mindenkit Grand Theft Bence Gáspár), mire egy kis utcába fordulva nyilvánvalóvá vált, észrevette, hogy a nyomában vagyunk.

    Megállt és várt.

    Senki sem mozdult.

    Kanyar, az autó továbbindul, a két vezető egymásra néz. Ez innentől párbaj, bár nem pontosan értjük, mire  megy ki.

    Költőinek hangzik a következő fordulat, de pontosan így történt: egy félig kihalt parkolóban találkoztunk végül szemtől szembe. Az izgalmak után kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy a frakcióvezető nem mexikói autós üldözésnek fogta fel a jelenetet, ahogy mi, egyszerűen nem találta az Erkel szállodát, ahol az ülést tartják. "Képviselő úr, bla bla bla" - tettük fel a szokásos kérdést, mire megértést kért, hogy előbb találjunk oda, aztán mindenre válaszol.

    Innentől veszített a bájából a jelenet, bár szó mi szó, Magyarország kormánypárti frakciószövetségének egyik vezetője végül a mi segítségünkkel találta meg az összetartás helyszínét. Ennél már csak az volt nagyobb csalódás, hogy ígéretével ellentétben mégsem válaszolt nekünk, hanem szó nélkül besétált a szállodába.

  • Nagyobb szerencsénk volt párttársával, Pálffy Istvánnal. Az elsőként megérkező stábok egyikeként beposztoltuk magunkat a szálloda sorompója elé, mire megérkezett a képviselő, aki így nem tudott kitérni a válaszok elől. Pálffy rutinból elmondta, hogy a frakcióülés a munkáról fog szólni, és még vitákra is számít, főleg arról, hogyan reagálnak az önkormányzati szolgáltatók a rezsicsökkentésre. Az ellentüntetőkről azt mondta, "cirkuszt mindig könnyű csinálni".

  • Persze fontos az is, miről fog szólni az ülés, de minket legalább annyira érdekelt, tízórányi nemzetpolitikai vita után hogyan kapcsolódik ki 236, egy szállodába összezárt politikus. Erre Fülöp István szabolcsi képviselő adott, ha nem is túl szaftos, de a hétköznapi fideszesek szemszögéből életszerűnek tűnő választ. Azt mondta, az éjszakába nyúló viták után nem sok mindenre marad idő, de "akinek van még kedve éjszaka beszélgetni, megteheti". Érkezésekor még nem tudta, kivel lesz egy szobában, de legszívesebben megyei párttársával, Seszták Oszkárral lenne. Illetve, "természetesen bármelyik frakciótársammal szívesem lakom együtt", tört belőle ki újra a politikus, mire mi úgy éreztük, kihozzuk a helyzetből a maximumot, és a szállodától elindultunk a tüntetések helyszínére, a Kossuth térre.

  • Érkezésünkkor nagyjából ezren gyülekeznek a Kossuth téren, sokan magyar-, illetve Fidesz-zászlókkal. A hangulat békés, kifejezett hazaárulózós transzparenst csak egyet látni, sokkal jellemzőbb a "Mi a szeretetet hozzuk Gyulára, az MSZP a gyűlöletet", vagy éppen a "Szeretünk Viktor". A táblák alapján sok környező településről is érkeztek, egy hölgy megjegyzése szerint "Gyuláról vannak kevesebben", amit természetesen nem tudunk megerősíteni. Bayer Zsoltot és Bencsik Andrást nagy szeretettel üdvözlik, erről részletesebben mindjárt.

  • A Békemenet jelszava ugye nem más, mint a szeretet, és ebből tényleg nincs hiány a téren. Amikor Bencsik Andráshoz, a Demokrata főszerkesztőjéhez fordulunk, hogy mire számít, nem tud válaszolni, mert két bundás hölgy öleli át, és köszöni meg neki, hogy megszervezte az eseményt.

    "Hát...erre" - válaszol ezek után meghatottan Bencsik, és ugyan beszélgetünk néhány mondatot kormányról, ellenzékről, hazugságokról, ilyesmiről, de ez is hamar átfordul közös fényképezkedésre újabb érkező hölgyekkel, akik ugyan engem is bíztatnak, hogy álljak be a közös képre, amit egy ilyen aranyos jelenet közepén nem is könnyű megállni, végül a BBC etikai elveit magamban mormolva szigorú arccal arrébb megyek "tudósítani"'.

  • A gyulaiak legalábbis vegyes érzelmekkel fogadják, hogy a nagypolitika Békemenettől kormányon át a baloldali ellenzékig felfedezte magának a várost. Ezzel a Facebookon kommentálták a Mai Nagy Eseményeket (egy gyulai költő, Simonyi Imre egy versére utalva):

    Minden szavában igaz és hazai,
    Miért kell mindenkinek ide rajzani?
    Ki ezért jön, ki azért, ellene a másik,
    Becsületesből a legkevesebb, nem érne Csabáig!

  • Az önkormányzati hetilap online kiadásának nyitóoldalának vezető híre az, hogy a város főterén, a Kossuth téren gyülekezik a Békemenet, ami a hírek között is első helyen szerepel, alatta pedig Bayer Zsolt keddi Magyar Hírlap-publicisztikáját közlik. Az ellenzéki megmozdulásról egy hétfői hír szerepel a címlapon, valamint abban cikkben említik, amiben a városi útlezárásokat ismertetik. Egy hír szerepel arról – Rogán Antal korábbi sajtótájékoztatója apropóján –, hogy a Fidesz frakcióülést tart a városban. A megyei hírportálon vezető helyen szerepelnek a gyulai események Frakcióülés, Orbán-álarcok, Békemenet címmel, de innen azt is megtudhatjuk, hogy elnapolták a csaló jósnő büntetperét.

    A városi tévé honlapján a vezető hír a hajléktalanokat segítő egyházról számol be, hírt adnak ők is arról, hogy útlezárások lesznek délután, illetve arról, hogy halálos baleset történt (Békés)Csaba és Doboz között, valamint hogy újra beindult a városban a húsipari termelés. A gyulanet.hu elnevezésű helyi hírportálon az újrainduló húsipar a vezető hír, szintén beszámolnak az útlezárásokról, és arról, hogy „ellenzéki és a kormányoldalt támogató szervezkedés is indult a Fidesz frakcióülésének idejére”.

  • Az emberek általában fürdeni, nyáron esetleg a Várszínház kedvéért járnak Gyulára, de ez a nap a tüntetőturizmusé. A megyei hírportál tudósításából kiderül: az ellenzéki rendezvényre a hagyományosan baloldalinak számító dél-békési térségből, például Orosházáról érkeznek sokan, míg a Békemenetet Egerből és Szolnokról érkező felvonulók is támogatják.

  • Elkezdődött a tüntetés

  • mire elkezdődik Bencsik András, Bayer Zsolt és Csizmadia László köszöntője. Bencsik arra kéri az egybegyűlteket, hogy ne gyújtsanak fáklyát, hogy a díszburkolat ne legyem viaszos. Csizmadia pedig arra emlékezteti az embereket, hogy egy ilyen világválság után is "csak 10 százalékos a munkanélküliség Magyarországon". Maga a menet fél ötkor indul.

  • természetesen Bayer Zsoltnak szól, aki röviden úgy foglalja össze a tüntetés üzenetét: Ron Werbernek nincs igaza. Beszédének legérdekesebb része mégsem ez, hanem -

  • - az, amikor a Magyar Hírlap főmunkatársa az „ismert körülmények miatt” külön köszönti a Lungo Drom tagjait.

  • a tüntetésre

  • A teret megtöltő, nagyobb részt az idősebb korosztályt képviselő tömeg közepén váratlanul egy biciklis fiatalokból álló csoportba botlunk. Egyikük MC One, a helyi freestyle rapper. A banda ezen a téren szokott bandázni, most is ezért jöttek, és meglepve látták, hogy sokkal többen bandáznak itt. Egyébként nem érdekli őket se Orbán, se az MSZP.

    Mikor néhány perc múlva újra találkozunk, egyikük kezében „Az MSZP elvette a nyugdíjamat” feliratú tábla van. Hohó! – kiáltok fel magamban, mint a kormánykommunikátor, amikor kiszúrja a ronwerber@gmail.com-ot a Hallgatói Hálózat levelezőlistáján, de kiderül, hogy valaki a kezükbe nyomta a táblát. „Jó lesz gyújtósnak” – nevet egyikük, de szerintem csak viccel.

  • A többnapos vidéki frakcióülést a 2010-es kormányváltás után honosította meg a Fidesz. Egyrészt azért, hogy a képviselőket felkészítsék a következő parlamenti ülésszakra, a tanácskozáson így szinte az összes fontos politikai kérdés szóba szokott kerülni. Másrészt Orbán Viktor ezeket az üléseket egyfajta feszültséglevezetőnek is tartja, a résztvevők tét nélkül bármilyen kényelmetlen, konfliktusos témát felvehetnek. Az első nap pedig magát Orbánt is bármilyen kérdésről kifaggathatják.

    A frakcióülés helyszínére újságírók nem mehetnek be, a tanácskozás helyszínét rendszerint le is árnyékolják, hogy a képviselők az ülésen elhangzottakat ne tudják mobiltelefonjaikkal kiszivárogtatni. Ennek ellenére néhány fontosabb részlet szinte mindig napvilágra kerül. A képviselők pedig hónapokkal a frakcióülés után is képesek azon viccelődni, hogy egy-egy fontosabb hozzászólás szinte szóról-szóra hogyan szivároghatott ki a leárnyékolt teremből.

  • A gyulai Erkel Hotel annak idején a Szakszervezetek Országos Tanácsának szállodájaként épült a várfürdő szomszédjában, a városban nagyon sokan most is SZOT-üdülőként ismerik. A szálloda a Hunguest-csoporthoz tartozik, 2011 tavaszán újították fel a háromcsillagos, 122 szobás Munkácsy-szárnyát, és akkor adták át a teljesen átépített, négycsillagos, 177 szobás plusz 5 lakosztályas Dürer szárnyat. A szálloda két konferenciatermében akár négyszázan is elférnek.

    A magát a „rendezvényeinek sikere garantált” szlogennel hirdető hotel pikantériája egyrészt , hogy a Hunguest honlapja szerint a kormány által favorizált Erzsébet utalványt nem fogadják el, a 2010-ban halálra ítélt üdülési csekket viszont igen, másrészt, hogy a baloldalhoz kötött nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozik.

  • Indul a békemenet

  • Sikerült beszélni a szamaras tüntetővel, aki Szaák András gabonaipari vállalkozó. Elmondása szerint a szocialista kormányok húszszor annyit vettek el tőle, amennyit az első Fidesz-kormánytól kapott. Szamara Dani, akinek oldalán tábla hirdeti, hogy gazdáját a „libások tönkretették”. Danit azért hozta ki, hogy mosolyt csaljon mások arcára.

  • Az Index mutatta az utat Harrach Péternek

    A KDNP alelnöke megérkezik a gyulai frakcióülésre, GPS híján térképre hagyatkozva.

  • Bár az Indexnek Fülöp István nem tudta megmondani, hogy kivel lesz egy szobában, a kormánypárti frakcióban vannak összeszokott szobatársak. Információink szerint Gyulyás Gergely például rendszerint Révész Máriusszal közös szobában tölti a vidéki frakcióüléseket.

  • A Kossuth tér mellett lévő Eszperantó téren gyülekeznek a baloldali tüntetők. Nagyjából kétszázan vannak helyszíni becslésünk szerint, tizedannyian, mint a békemenetesek. A Szolidaritás és a Demokratikus Koalíció békéscsabai szervezeteinek és az MSZP zászlóit látni. Szanyi Tibor már megérkezett.

  • Csomagolj és csobbanj Gyulán – ez az Erkel szálló egyik akciós ajánlata; nem tudjuk, a csomagolj felszólítás rejtélyes ronwerberi üzenet-e a Fidesz vezérkarának. Egy ilyen csomag egyébként 11 990 forint egy főnek egy éjszakára; van benne többek között félpanziós ellátás és fürdőbelépő is.

  • A helyi és környékbeli képviselőknek nem kell a szállodában éjszakázniuk, tudtuk meg Békés megyei fideszesektől.

  • Miklós Attila békéscsabai MSZP-elnök szerint azért vannak kevesebben az ő demonstrációjukon, mert csak a megyében mozgósítottak – igaz, a budapesti Szanyi Tibor beszédet mond a rendezvényen. Erre Miklós azt mondta, hogy erről csak nemrég szerzett tudomást, és az a pártelnökség döntése volt. Az MSZP-t, a DK-t és a Szolidaritást könnyű volt összeszervezni, mert itt a megyében mind jól ismerik egymást, tette hozzá.

  • Bár a baloldali tüntetők is fognak vonulni, a szervezők nem számítanak arra, hogy találkoznak a Békemenettel. Már csak azért sem, mert a rendőrség ügyel arra, hogy elkülönüljön a két tábor.

  • A szezonnyitó frakcióülést a képviselők ötletbörzének is felfogják, így meglehetősen szokatlan javaslatokkal is képesek előállni. 2011 szeptemberében Hajdúszoboszlón például fővárosi fideszesek azt vetették fel, hogy ne közvetlenül válasszák a főpolgármestert, hanem a közgyűlés válassza meg a saját tagjai közül. A javaslatból végül nem lett semmi.