Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Hárman meghaltak az utakon hajnalban

2013.02.05. 08:02 Módosítva: 2013-02-05 10:24:06

Néhány óra alatt három halálos baleset történt az utakon.

Békéscsaba és Doboz között egy román kisteherautó fának ütközött nem sokkal fél kettő előtt. A sofőr ismeretlen okból letért az útról, és fának ütközött. A helyszínen életét vesztette.

Székesfehérváron, a Sárkeresztúri úton két autó és egy mikrobusz karambolozott. Egy 57 éves férfi a helyszínen meghalt, öten könnyebben megsérültek. Az utat lezárták.

Megpördült, majd árokba borult egy autó Bács-Kiskun megyében, Bácsborsod és Katymár között. Itt egy 22 éves bajai férfi vesztette életét.

A Pest megyei Őrbottyán és Csomád között egy ember megsérült, amikor összeütközött egy Volánbusz és egy autó. A 11-es főút leányfalui szakaszán három autó szaladt egymásba.

Baleset miatt le kellett zárni az M1-es autópályát Tatabányánál, írta az Útinform. Tatabánya-Óvárosnál egy teherautó és két autó ütközött össze, egy ember súlyosan megsérült. Az útzárat délelőtt tízkor feloldották.

Lassítani kell a 8-as főút 13-as kilométerénél is, ahol egy sáv járható.