Negyvenszer ütött a sodrófával

2013.02.05. 15:17
A pécsi ítélőtábla helybenhagyta annak a férfinak a 16 év fegyházbüntetését, aki 2011 decemberében egy sodrófával agyonverte volt élettársa apját a Somogy megyei Szenyérben.

A 27 éves férfi az élettársával egy ideig a nő édesapjának szenyéri házában lakott, ám a pár viszonya az év december elején megszakadt, mert a férfi az asszonyt és az apját is rendszeresen bántalmazta. A vádlott ennek ellenére többször is járt korábbi otthonában, segített a ház körüli munkákban.

A férfi a december 24-én tartott családi disznóvágáson is részt vett, majd volt párjával vendégségbe ment, ahol berúgott, összeveszett a nővel, aki emiatt hazament. A férfi később követte őt. A házba érve összeszólalkozott egykori élettársa lefekvéshez készülődő édesapjával, ököllel megütötte, aztán egy sodrófával negyvenszer sújtott le rá, és lefeküdt aludni.

Az apa az éjszaka még beszélt a verésről nem tudó lányával, de reggelre belehalt sérüléseibe. Életét időben érkező orvosi segítséggel meg lehetett volna menteni.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék határozatát, és a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, egyben helybenhagyta a rá első fokon kiszabott büntetést.