Letépték a pécsi középiskolás diákok plakátjait

2013.02.08. 13:24
Egy pécsi középiskolában tüntetésre készülő hallgatók kaptak össze az egyik tanárral, aki leszedte a plakátjaikat, amik közül viszont nem volt mindegyik engedélyezve, vagy tiltott helyen volt. Szankció nem lesz senkivel szemben, mondja az igazgató, de a diákok szerint megfélemlítették őket.

A pécsi Középiskolai Hálózat tagjai azt állítják, hogy a Pécsi Tudomány Egyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolában a héten egy testnevelés szakos tanár megsértette az egyik tanulót, aki a szervezet tagja. A diák ugyanis az iskola folyosóin az igazgató által pecséttel engedélyezett – a KiHa által szervezet „Egyetemes Összeomlás” demonstrációt hirdető – plakátokat ragasztott ki, de a testnevelő tanár letépte az összes plakátot.

„Az elnyomás és a jogtiprás már beköltözött az iskolák falai közé is” – írta a KiHa, ami szerint az eset után több diák is kilépett a szervezetből. A Kiha Pécs Facebook-oldalára Hálózat a Tanszabadságért nevű szervezet azt írta, hogy „a KiHa helyi aktivistái elleni fellépés és a diákok megfélemlítése ellentétes az oktatás szabadságába vetett hitünkkel, az elemi tisztességgel, de ellentétes a hazai és a nemzetközi joggal is”.

Ez lázítás

Kopeczky Péter testnevelő tanár az Indexnek az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: plakátokat csak a hirdetőfelületre lehet kitenni, oda is csak az igazgató által lepecsételt plakátokat. Összesen kb. 22 plakátot távolított el, mivel – egy részük hiába volt lepecsételve – tiltott helyre rakták ki őket. Mint mondta, a hirdetőfelületen olyan plakátok voltak, amiken nem volt pecsét, ezért azokat is leszedte. Hozzátette: „A HaHa az iskola Babits-fényképe alatti vitrinre is ragasztott matricát. Ez a házirenddel ellentétes, másrészt az iskola vagyontárgyának rongálását is jeleneti egyben.”

Arra a kérdésre, hogy miért kifogásolta a diákok politikai véleménynyilvánítását, amikor a törvény az oktatási intézményekben csak a pártpolitikai megmozdulások hirdetését tiltja, azt mondta: „A politika beférkőzött az iskolába, egy kormányt neveztek meg, ami ellen felhívást intéztek. Ez a véleménynyilvánításnál több, ez lázítás.” Kopeczky szerint, ha a diákok megfogalmazzák a véleményüket, az rendben van, de plakátokat tiltott helyre kitenni, miközben ott van a Facebook is erre a célra, az ízléstelen – mondta.

Nem lesznek szankciók

Magasi András igazgató az Indexnek azt mondta, hogy az eset két pedagógus konfliktusa lett, de még egyikükkel sem beszélt. Egy kolléganő csütörtökön megkereste azzal, hogy az egyik diáknak Kopeczky azt mondta, elintézi, hogy kikerüljön az iskolából – mondta Magasi. Az igazgató megígérte, hogy nem lesznek szankciók az ügyben, a diákoknak nem lesz bántódása. A kolléganő – aki írt a Facebookra – nem volt még pénteken az iskolában.

Magasi úgy foglalta össze a történteket, hogy a diákok kitettek plakátokat, amiknek egy része engedéllyel került ki, de egy másik nem, ezért Kopeczky az összeset leszedte. Azóta az igazgató az egyetem jogi osztályától azt az ajánlást kapta, hogy semmilyen politikai hirdetést ne engedjenek kitenni.