Lázár: Sólyom Lászlónak súlyos felelőssége van a rendszerváltás csődjében

2013.02.09. 09:33

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint az áram- és a gázárnak 2014. júniusban 30 százalékkal kevesebbnek kell lennie. A magát rebellis alkatként jellemző Lázár János a Népszabadságnak adott interjúban az energiacégeknek azt üzente: „a korábbi üzleti modellnek vége van. El kell döntsék, megelégszenek a tisztességes haszonnal, és maradnak, vagy extraprofitot akarnak.”

A lapnak nem erősítette meg Matolcsy György esetleges jegybankelnöki kinevezését, de azt szeretné, ha tisztességes ember lenne a jegybankelnök, mert Simor András szerinte nem az, és „saját bankár barátain kívül meg is fagyott körülötte a levegő”. Lázár a Népszabadságnak azt mondta: Simor „politikai értékítélet alapján válogatott az együttműködés minőségében és mélységében”.

„»Szegénységet mindenkinek«, ez az IMF programja Magyarországon” – válaszolta Lázár János a lap IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos kérdésére. A tandíjjal kapcsolatban Lázár a lapnak azt mondta: nincs, és nem is lesz.

Arra, hogy az oroszok állítólag 4,6 milliárd dollárnyi magyar állampapírt vennének, Lázár azt mondta, hogy „nincs valóságalapja”. Az E.On-vásárlással kapcsolatban – ami akár 350 milliárdjába is kerülhet az államnak, ami azt jelenti, hogy Magyarország kétszer annyit is fizethet a cégekért, mint azok értéke –, Lázár azt mondta: „Az E. On tisztességesen ki lesz például fizetve.”

A berni egyetemen a magyar alkotmányos kultúra hanyatlásáról beszélő Sólyom Lászlóról azt mondta: hogy súlyos felelőssége van a rendszerváltás csődjében. Sólyom sértett ember, és a személyeskedése nem méltó egy volt köztársasági elnökhöz – véli Lázár.