Valér
2 °C
8 °C

Veszélyes anyag van Gyurcsány cégénél

2013.02.09. 11:00

Tizenháromezer köbméternyi, veszélyes anyagokat tartalmazó folyadékot mutatott ki a Motim Zrt. egyik mosonmagyaróvári vörösiszap-kazettájában a regionális környezetvédelmi felügyelőség –írta szombati számában a Kisalföld.

A cikk szerint a 4,7 hektáros tározó mintegy felét borította 60-65 centiméter magasan a folyadék. Ennek eltávolításáról ez év végéig, a porzásmentesítésről pedig jövő év közepéig kell gondoskodnia a társaságnak. A felügyelőség a határozat esetleges fellebbezéstől független, azonnali végrehajtását rendelte el, „súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése érdekében, figyelembe véve az elővigyázatosság elvét is” – írta a lap.

A Motim Zrt. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök érdekeltségébe tartozik. 2011. szeptemberben, amikor a Motim többségi tulajdonosaként hívták a vörösiszap-katasztrófával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság ülésére, ahol nem jelent meg, azt írta: „Nem vagyok és soha nem voltam a Motim Zrt. többségi tulajdonosa, így gondolom, hogy mégsem engem akartak meghívni ülésükre. A kizárólagos tulajdonomban álló társaság, az Altus Zrt. sem többségi tulajdonosa a Motim Zrt.-nek, és soha nem is volt az.”

Az Altus Zrt. internetes oldala szerint viszont a cég a Motim 49,8 százalékos tulajdonosa. Gyurcsány azt állította: a cégnek nincs is többsége tulajdonosa, így aztán fogalma sincs róla, hogy a bizottság kit akart meghallgatni.