Ennek a télnek sose lesz vége

2013.02.11. 13:17 Módosítva: 2013.02.11. 21:48
Délnyugat felől menetrend szerint érkezik egy újabb ciklon, ónos eső is eshet. :'-(
A csapadékos idő több napig tart.

Hétfőre virradóra a Dunántúlon több helyen -10 fok alá csökkent a hőmérséklet, a leghidegebbet, -12,7 fokot Nagykanizsáról jelentették, írja Cséki Gergő, az Időkép meteorológusa.

Nem kell sokat várnunk a következő mediterrán ciklonra. Éjszakától délnyugat felől egyre nagyobb területen borul be az ég, és eleinte a Dunántúlon, majd napközben már keletebbre is számíthatunk csapadékra: ez a magasban érkező enyhébb levegő hatására az ország nagy részén egyre inkább havas eső, eső formájában fog hullani, viszont kedd reggel főként a Dunántúl déli, délkeleti és középső részein ónos eső veszélye is fennáll, ami jégpályává változtathatja az utakat.

Ugyanakkor a nyugati, északnyugati tájakon, elsősorban Zala és Veszprém megye nyugati, északnyugati felén, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében várhatóan nem vált folyékony halmazállapotra a havazás.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre Győr-Moson-Sopron és Vas megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 centiméter friss hó várható. Szintén a havazás miatt Zala megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki, ami azt jelenti, hogy ott 24 óra alatt több mint 10 centiméternyi hó hullhat. Kedd éjfélig a Kisalföldön és az Alpokalján viszont általában 15-25 centiméter friss hó várható, Vas megye nyugati határszélén 30 centiméter is hullhat - tették hozzá.

Terelik a kamionokat

A rendőrség azt kéri a kamionosoktól, és a fuvarozó cégektől, hogy az olaszországi rendkívüli időjárás miatt Ausztria és Horvátország felé hagyják el az országot. A kamionforgalmat visszafordítják az M7-es autópálya eszteregnyei lehatójánál, mert az M7-es és az M70-es melletti pihenőhelyek, benzinkutak megteltek. A szlovéniai kamionstop az olaszországi rendkívüli hóhelyzet miatt kedd estig még biztosan érvényben lesz.

A csapadékos idő egészen csütörtök délutánig folytatódhat, a nagyobb mennyiségre a nyugati és déli megyékben számíthatunk, északkeleten jelentős mennyiség a jelenlegi számítások alapján nem várható. A Nyugat-Dunántúlon, ahol végig havazni fog, csütörtök estig akár újabb 20-30, sőt Vas és Győr Moson-Sopron megyékben helyenként akár 30 cm-t meghaladó friss hó is hullhat. Emellett a feltámadó északi szél szerda reggeltől ismét komoly hófúvásokat, így közlekedési fennakadásokat okozhat.

Csütörtökön fokozatosan szűnni kezd a csapadék, a hét második felében előreláthatólag szárazabb időszak jöhet, viszont az addigra vastag hóval borított, kevésbé felhős nyugati tájakon és Északi-középhegység völgyeiben hajnalra ismét igen mélyre süllyedhet a hőmérséklet.

Kamionstop

Több határnál nem engedik be Magyarország területére a 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárműveket, tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szlovén hatóságok a teherforgalmat érintően korlátozásokat vezettek be a magyar-szlovén közös határszakaszon, ezért torlódásokra lehet számítani Zala és Vas megye területén.

A további torlódások megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron megyébe Ausztria és Szlovákia, illetve a Komárom-Esztergom megyébe Szlovákia felől érkező, Szlovénián keresztül Olaszország irányába tartó, 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem léphetnek be Magyarország területére.