Nagy Imre bűnös

2013.02.11. 10:08

Helybenhagyta a Balassagyarmati Törvényszék az Egri Városi Bíróság tavaly áprilisban hozott elsőfokú ítéletét, amiben társtettesként elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében mondta ki bűnösnek Eger volt polgármesterét, Nagy Imrét – írja a heol.hu.

Nagyot 2011 márciusán rabosították. A vádirat szerint Nagy Imre elsőrendű és Kovács Attila, az egri kistérségi többcélú társulás munkaszervezetének volt vezetője, másodrendű vádlott nem valós állapot alapján igényelt több mint 8 millió forintot közoktatási pedagógiai feladatok ellátásra.

A bíróság Nagy Imrét 300 napi tétel pénzbüntetéssel sújtotta, egy napi tétel összegét 3 ezer forintban állapítva meg. A 900 ezer forint meg nem fizetése esetén a szankciót napi tételenként egy nap fogházbüntetésre kell átváltoztatni, vagyis összesen 300 napra. Kovács Attilát 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, egy napi tétel összege 1800 forint.

A bíróság mind a négy vádlottat felmentette a magánokirat-hamisítás vádja alól.