Schiffer: Megzsaroltak minket a távozók

2013.02.12. 12:09

Az LMP parlamenti frakciójának megszűnése után a párt "megfogyva bár, de törve nem" tovább fogja folytatni a parlamenti munkát – jelentette ki kedden, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András. A frakcióvezető, aki a képviselőcsoportból távozókat okolta azét, hogy hamarosan hivatalosan is feloszlik a képviselőcsoport, azt mondta: a Lehet Más a Politika elvei és céljai továbbra is változatlanok.

A sajtótájékoztatón Schiffer András mellett felsorakozott a párt további hat megmaradt parlamenti képviselője, két szóvivője, több önkormányzati politikusa és választmányi tagja is.

Az LMP 2008-ban azért alakult, hogy az emberek visszanyerjék a hitüket az elvhű, tisztességes, a közérdeket szolgáló politika lehetőségében. A Lehet Más a Politika parlamenti képviselete a frakció megszűnése után is fennmarad, a párt hét országgyűlési képviselője a választóktól kapott felhatalmazással tovább szolgálja az ország népét - mondta.

Egyúttal bejelentette, hogy a házszabály alapján megalakították a Lehet Más a Politika képviselői csoportját. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ennek közjogi jelentősége nincs, de lehetőséget ad arra, hogy  egységesen, az LMP nevében lépjenek fel a parlamentben.

Hangsúlyozta, hogy miközben az elmúlt hónapokban "sokan igyekeztek az LMP-t, mint zavaró tényezőt eltüntetni" és a párt tagjai "legalább" kétfelé kommunikáltak, a 250-300 ezres választóközösségük kitartott mellettük. Most az a feladat, hogy a következő bő egy évben politikai otthont kínáljanak azoknak, akik úgy kívánják leváltani az "Orbán-rezsimet", hogy nem kívánják vissza a "2010 előtti világ panoptikumát" - ismertette feladataikat.

A kilépéseket úgy értékelte, hogy az LMP tagjainak nagyjából tizede és nyolc országgyűlési képviselője "feladta a küzdelmet".

Az utóbbi hónapok belső vitáiban kiderült, hogy a belső vitapartnerek szinte bármire rá tudták sütni az erkölcstelen bélyeget, amivel nem értettek egyet - ismertette a történéseket. A novemberi és januári kongresszuson kisebbségben maradók előbb "megzsaroltak minket" azzal, hogy kilépnek a pártból, ha az nem vált irányt, később pedig azzal, hogy távoznak a frakcióból - közölte.

Szavai szerint a pártot elhagyók az elmúlt hetek belső tárgyalásai során olyan köteléket akartak rájuk erőltetni, amit a párt kongresszusa korábban kétszer is elvetett. "Nem maradt más választásunk, hogy vagy engedünk a zsarolásnak vagy kitartunk az elveink mellett. Ha választani kell a párt és a frakció között, akkor a pártot választjuk" - szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy a frakció várható megszűnésével kevesebb forrás áll majd a rendelkezésükre, de -  mint mondta - az elveiket előrébbvalónak tartják, mint a pénzt. Azok viszont, akik elhagyták a pártot, azok "más képviseletét vállalták fel és a folyamat végén felrobbantották a frakciót" - jelentette ki.

A képviselőcsoport megszűnése veszteség, de minden más szempontból jobb a helyzet, mint az elmúlt fél évben. Az LMP megerősödött, véget értek a bénító viták és elindultak a csatlakozások is - összegzett.

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

Az LMP idei, január végi kongresszusa úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Ezt követően a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. A platform képviselői akkor hangsúlyozták, szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal.

Vasárnap Jávor Benedek és Szabó Tímea bejelentették, hogy a platform párttá alakul és Párbeszéd Magyarországért néven folytatja munkáját. Szabó Tímea egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Lehet Más a Politikából kivált nyolc képviselő nem adja vissza a mandátumát. Az újságírók felvetésre hozzátette: egy LMP nevű frakcióban nem maradnának, éppen ezért javasolnák, hogy a képviselőcsoportot kereszteljék át LMP - Párbeszéd Magyarországért névre.

Miután az egyeztetések több fordulón keresztül sem hoztak eredményt, Jávor Benedek múlt hét pénteken bejelentette: függetlenként folytatják munkájukat. Hétfőn a nyolc képviselő, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szilágyi Péter és Szilágyi László aláírta a kilépésről szóló nyilatkozatot, amelyet eljuttattak Schiffer András frakcióvezetőhöz és Kövér László házelnökhöz.

A házelnöknek ezt követően 72 órája van arra, hogy megtegye a frakció feloszlatásának ügyében szükséges lépéseket.

Az LMP-nek jelenleg hét képviselője van a parlamentben: Schiffer András, Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes, Ertsey Katalin, Lengyel Szilvia, Mile Lajos és Vágó Gábor.