Felmentették a rendőröket, a drogdíler meghalt

2013.02.14. 21:27 Módosítva: 2013.02.14. 21:27
A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön jogerősen felmentette azt a négy debreceni rendőrt, aki 2007-ben intézkedett egy drogdílerrel szemben, aki az elfogása után meghalt.

A négy rendőrt 2011 májusában halált okozó testi sértés vádja alól felmentette a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, de 2011 októberében a Debreceni Ítélőtábla új eljárás lefolytatását rendelte el.

Ennek során - immár halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól - a Debreceni Törvényszék 2012 novemberében is felmentette a vádlottakat. A sértett édesanyja pótmagánvádlóként fellebbezett, de a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Három rendőrt bizonyítottság hiányában, negyedik társukat bűncselekmény hiányában mentette fel a vád alól az ítélőtábla, egyben nem találta alaposnak a pótmagánvádló által előterjesztett fellebbezést.

A fejére térdeltek, koponyatörése lett

A vádlottak 2007. május 2-án rendőri intézkedés közben észlelték, hogy a sértett Debrecenben egy harmadik emeleti lakásból az erkélyen át menekülni próbált. Az elsőrendű vádlott a földre rántotta, majd a másik két rendőr segített megbilincselni, a férfi ugyanis erőteljesen ellenállt.     A rendőrök elmondása szerint ketten ültették be a rendőrautóba, majd miután a férfi rosszul lett, mentőt hívtak hozzá. A mentők elmondták, hogy a férfi velük szemben is ellenszegülő magatartást tanúsított.     A 33 éves férfit kórházba szállították, ott nem sokkal később meghalt. Az ítélet szerint megállapítható, hogy a kényszerintézkedés során az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottak valamelyike nagy erővel a sértett halántékára térdelt, vagy térddel ráugrott, miközben feje a talajon volt.

A pótmagánvád szerint a sértett a rendőri intézkedés során halántékán koponyasérülést szenvedett. A benyomódásos sérülés nagy erőbehatást feltételez, és a sérülést a kényszerintézkedésben részt vevő négy rendőr valamelyike okozta - ismertette a szóvivő.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport