no

Államtitkár lesz Orbán volt beszédírója

2013.02.15. 13:06 Módosítva: 2013.02.15. 14:54

Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János lesz - jelentette be pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter. Halász János helyét az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EEM) parlamenti államtitkári posztján Doncsev András, a tárca eddigi sajtófőnöke, Orbán Viktor korábbi sajtótitkára és beszédírója veszi át. Balog bejelentette azt is, hogy Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár, Klinghammer István pedig a felsőoktatásért felelős államtitkár.

L. Simon László távozásának hírét már a hét elején megírta az Index is, de azt hivatalosan eddig nem erősítették meg. L. Simon László szerdán államtitkárként vett részt a Terror Házában tartott kulturális konferencián. Az államtitkár az esemény végén igyekezett kikerülni a sajtót, de a távozását firtató kérdésekre röviden úgy válaszolt: "Nincs szándékomban lemondani, és nem tudom, hogy le akarnak-e váltani”.

Mint megírtuk, L. Simon leváltása mögött a Magyar Művészeti Akadémiával való konfliktusa állhat. Úgy tudjuk, hogy az államtitkár igyekezett visszaszerezni a tárcájától az MMA-hoz vándorló jogokat, és a színfalak mögött kiszorítósdi folyt a tárca és a Fekete-féle szervezet közt, amelynek egyik lépése volt, hogy L. Simon lecserélte az MMA-nak a Vigadót építő alapítvány éléről az Akadémia alelnökét.

Doncsev az Orbán-kormány megalakulása után cégén, a Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. keresztül állt szerződéses kapcsolatban a Miniszterelnökséggel, főként Orbán Viktor kormányfő beszédeihez adott tanácsokat. Az első Orbán-kormány idején, 2000-2002 között miniszterelnöki tanácsadóként dolgozott. A 2002-es kormányváltás után is Orbán titkárságán maradt, többek között a beszédírás, illetve Orbán programjainak az előkészítése tartozott a feladatai közé.

Doncsev a tavaly őszi önkormányzati választásokon Balatonfüred alpolgármestere választották. Bóka István fideszes polgámester javaslatára azonban 2011 augusztusában leváltották a posztjáról. A menesztését azzal indokolták, hogy "a társadalmi megbízású alpolgármesterség, mint jogi intézmény nem tudott megfelelően működni a városban, a polgármester és az alpolgármester között a kapcsolat formálissá vált".

Kovács Zoltán akihez, a felzárkóztatási ügyek tartoznak majd, korábban kommunikációs államtitkár volt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM). A tárcától azonban előbb a kormányszóvivői feladatok, majd a nemzetközi kommunikáció is átkerült a Miniszterelnökséghez. Kovács ezt követően is a KIM-ben maradt társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként, és főként a kormányzati rendezvényekkel kapcsolatos ügyekben szólalt meg. Balog Zoltán májusi miniszteri kinevezésekor megtartotta a felzárkóztatási ügyek, most ezeket adja át Kovácsnak.

A jövőben külön felsőoktatási és külön köznevelési államtitkára is lesz a minisztériumnak. Hoffmann Rózsa, akihez eddig a teljes oktatásügy tartozott, csak a köznevelést felügyeli. A felsőoktatási szakterület Klinghammer Istvánhoz, az ELTE egykori rektorához tartozik majd. Klinghammer szerdán a Kossuth Rádiónak a hallgatói szerződésekről azt mondta: „senki nem akar senkit röghöz kötni”, de „abban az erkölcsi kérdésben nem lehet engedni”, hogy aki igénybe kívánja venni a társadalom segítségét tanulmányai finanszírozásához, tudását annak a közösségnek a javára hasznosítsa, amely kitanította őt.