Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Tovább tart a hallgatók teremfoglalása

2013.02.25. 21:38

Csak a hét második felére várható megegyezés az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) már több mint két hete tiltakozó hallgatók és az egyetem vezetése között, így a "forradalmi" teremfoglalás egyelőre folytatódik - nyilatkozta a demonstrálók egyik aktivistája hétfőn este telefonon az MTI-nek.

Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózatból (HaHa) kinőtt, magát egyetemfoglalóknak nevező mozgalom aktivistája a BTK-n tartott esti fórum közben azt mondta: még nincs végleges döntés a tiltakozás felfüggesztéséről, mert tart az egyeztetés Fábri György rektorhelyettessel arról, milyen termet és milyen időpontot biztosítana számukra az egyetem vezetése fórumaik megtartására. Tart az egyeztetés arról is, hogy milyen módon és mértékben szólhatnak majd bele egyetemük életébe.

Az aktivista arra kérdésre, hogy a teremfoglaló diákokat képviselő Kenéz Áron pénteken az MTI-nek még azt mondta, a rektorhelyettessel történt elvi megállapodásuk alapján akár hétfő estére véget érhet az akciójuk, úgy válaszolt: várhatóan csak szerdán születik meg az erre vonatkozó végleges döntés, és legkorábban csütörtökön fejeződhet be a tiltakozó megmozdulásuk.

Barabás Richárd azt mondta: a hét első felében továbbra is tartanak "óralátogatásokat", de erőszakkal nem fognak bemenni az előadásokra, mivel a korábbi tiltakozó akciójuk egyes diákokban "ostoba ellenérzéseket" válthatott ki. Az egyetemisták tiltakozó csoportja február 11-én hétfőn döntött úgy, hogy blokád alá vonja a kar Múzeum körúti campusának egyik termét, és ez addig tart, amíg a kormányzat nem teljesíti követeléseiket.

A magukat egyetemfoglalóknak nevező mozgalom tagjai azt mondták: addig tüntetnek, amíg az nem vezet eredményre.