Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Nem is pályázott, mégis bírósági elnök lett

2013.02.26. 16:51

A Szombathelyi Járásbíróság elnökhelyettese, Andor Szabolcs úgy nyerte el egy évre a Szombathelyi Törvényszék vezetését, hogy a posztra meghirdetett pályázatra nem is jelentkezett. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke annak ellenére nevezte ki Andort, hogy a bírói kar többsége felsorakozott az egyik pályázó mögött.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011-es törvényt az OBH elnökének szinte korlátlan, és ellensúlyok nélküli igazgatási jogkörei miatt rengeteg kritika érte. Elsősorban az Európa Tanács alkotmányjogi szervezete, a Velencei Bizottság észrevételeire reagálva az Országgyűlés tavaly júniusban módosította a jogszabályt, azonban a hazai jogvédők tetszését ez a verzió sem nyerte el.

Bár elismerték, hogy a módosítás nyomán Handó bírói vezetői kinevezéseit már megvétózhatja az Országos Bírói Tanács, ha nem a pályázat nyertesét nevezi ki, de felhívták a figyelmet, hogy az OBH elnöke mégis megoldhatja, hogy azt ültessen egy bíróság élére, akit szeretne.

Ehhez elég annyit (neki, vagy a Kúria elnökének) megtennie, hogy nem hirdet győztest a vezetői pályázaton, hanem eredménytelennek nyilvánítja azt. Az eredménytelenné nyilvánítást nem kell indokolni, és ezt követően a kinevezéskor már semmi nem köti az OBH-elnök kezét. Pontosan ez történt most Vas megyében.

A Szombathelyi Törvényszék (volt Vas Megyei Bíróság) vezetői posztja elnöki posztja 2011 februárja óta betöltetlen. A tisztségre hárman pályáztak: Szabó Sándor, a Szombathelyi Járásbíróság elnöke, Pozsonyi János, a bíróság elnökhelyettese, illetve Hoós Tibor, a Szombathelyi Törvényszék jelenlegi megbízott elnöke, aki kollégiumvezető bíró. A pályázatot azonban Handó Tünde eredménytelennek nyilvánította.

Végül Handó a nem pályázó Andor Szabolcs megbízása mellett döntött, mert "a Szombathelyi Törvényszéken is egy nagyobb mértékű, komolyabb megújulásra van szükség". Andor 1997-ben szerezte diplomáját, 2001-től polgári szakos bíró, 2005 októberétől a Szombathelyi Városi Bíróság elnökhelyettese, 2009 júliusától pedig címzetes megyei bírósági bíró.

Handó hangsúlyozta: elismeri Hoós Tibor eddigi munkáját – a pályázat elbírálásakor a kollégiumvezető megkapta a bírói kar többségének támogatását –, akinek eddig is nagy terhet jelentett a polgári kollégium munkájának irányítása mellett az elnöki feladatokkal együtt járó mindennapi igazgatási feladatok ellátása.

Handó döntését Facebook-oldalán a Magyar Helsinki Bizottság így kommentálta: "beüzemelődött a bíróságok kézi irányítása. Mindez a megújulás jegyében. (...) Semmi örömünk nincs benne, de mi megmondtuk előre. (..) Nem történt semmi meglepő. Elvégre, ha egy hentes kolbásztöltőhöz jut, előbb-utóbb kolbászt fog vele tölteni."