Az oroszlányi képviselők nem mondtak le fizetésükről a szegények javára

2013.02.27. 16:13

Leszavazták a fideszes polgármester, Takács Károly indítványát az oroszlányi önkormányzati képviselők. Takács azt javasolta, hogy az ő 2013-as polgármesteri jutalmából és a képviselők tiszteletdíjának 30 százalékából összejövő 12 millió forintból hozzák létre az "Oroszlány szegényeinek" programot.

A 12 fős képviselőtestületben tíz szavazattal úgy döntöttek, hogy nem mondanak le tiszteletdíjuk egy részéről és nem hoznak létre alapot, de a polgármester jutalmát lenullázzák. Az így felszabaduló pénzt a polgármester civil szervezeteket támogathat.

A javaslat leszavazásában a Fidesz, az MSZP és a Jobbik együttműködött, ez Takács szerint "elgondolkodtató". "Logikusan azonnal fel kellene állnom, de ennek nem vagyok híve" - mondta, mert a szavazást bizalmatlansági indítványként értelmezte.

A politikus szerint érthetetlen a vele szembeni bizalmatlanság, mert a város sikeres, jól gazdálkodik és milliárdos fejlesztései vannak. Ezzel szemben a többségi Fidesz-frakció vezetője és a város alpolgármestere, Papp Péter azt mondta, hogy a "22 éve először az ellenzék támogatásával elfogadott költségvetés" az ő koordinációjával, a polgármester háromhetes szabadsága alatt született meg, feszültséget csak Takács "rögtönzött" módosító indítványai keltettek.

Az alpolgármester megjegyezte, hogy nem a szegényeknek szóló alap felállítása ellen szavazott a testület. Oroszlányban helyi rászorulók támogatására 550 millió forintos keret van, és a város a hátrányos helyzetűek életminőségének javítására összesen 170 milliós forintos pályázati összeget nyert el, melyhez önrészt biztosított a költségvetés.