Pékáruval érkezett, pénztárgéppel távozott

2013.03.01. 11:33
Egy 23 éves tatabányai férfi rabolta ki a város egyik pékségét. Ehhez azt a módszert választotta, hogy a reggel frissen érkező pékáruval egyszerre beosont az üzletbe, majd megvárta míg rázárják az üres üzletet, összeszedte a mozdítható értékeket és a zárt üvegajtón át távozott. Megsérült, és el is kapták. Ráadásul kábítószert is kimutattak a szervezetében.

Amíg a pékárut pakoló szállítók az üzletben dolgoztak, ő megbújt az egyik sarokban. Távozásuk után pedig nekiállt összeszedni minden mozdíthatót: a pénztárgép mellett talált még egy mobiltelefont és élelmiszert is. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolójaszerint ezután pedig a zárt ajtón keresztül kitört az üzletből.

A kiérkező rendőrök a helyszínen begyűjtött adatok alapján végül a tatabányai B. Attilára kezdtek el gyanakodni. Lakásán pedig meg is találták az ajtó áttörésekor összevérzett ruháját, a mobiltelefont és a pénz egy részét is. Ezek mellett pedig kábítószergyanús anyagot is találtak nála, a gyorsteszt pedig megerősítette, hogy valóban drogozott.

Kihallgatása során B. Attila elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított vele szemben eljárást. Emellett pedig kezdeményezték előzetes letartóztatását is.