Gyöngyi
10 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Kábítószer-kereskedőket fogtak Baján

2013.03.04. 15:45

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kereskedéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ellen a négy férfi ellen, akiket a Terrorelhárítási Központ egységei február 28-án 18 óra körüli időben Baja egyik nagyáruházában fogtak el - írja a police.hu.

elfogas 4
Fotó: Police.hu

Valószínűsíthető volt, hogy támadóan lépnek fel, illetve ellenállásuktól, szökésüktől is tartani lehetett, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az elfogás végrehajtásához a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérték. Az elfogottak egyikének csomagjában, 3 kilogramm marihuánát találtak a rendőrök. A négy gyanúsítottat kihallgatták, majd őrizetbe vették. B. Antal János 24 éves, F. László 53 éves, G. Bojanic 30 éves és B. István 25 éves terjesztők előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság elrendelte.

elfogas 5
Fotó: Police.hu

Az üggyel összefüggésben a hajdú-bihari rendőrök március 2-án Hajdúszoboszlón négy helyi és két nádudvari fogyasztót fogtak el. Az elfogott fogyasztókat – L. László 33 éves, P. B. Ibolya 25 éves, B.-né Rózsa 28 éves hajdúszoboszlói lakosokat, valamint B. Szabolcs 16 éves és B. István 19 éves nádudvari lakosokat – a nyomozók a főkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. Velük szemben, szabadlábon hagyásuk mellett folyik az eljárás.