Az önkormányzati államtitkár, Tállai András szerint az önkormányzati rendszer átalakítása „a kormány egyik legnagyobb vállalása és az egyik legnagyobb tette, amit végrehajtott”. Arról beszélt, hogy az önkormányzatok eddig korlátlanul és következmények nélkül adósodhattak el és tervezhettek hiányt. A hitelfelvételhez már kormányzati engedély kell, hiányt pedig nem lehet tervezni. Ráadásul még az szja. helyben maradó részét is elvették, így már azt se költheti el szabadon az önkormányzati rendszer – aminek napirend előtt Kósa Lajos még a létéért aggódott. Mindenesetre Tállai érti a Kiss által felvetett problémát, de kérdéssel válaszolt. „El tudja-e látni ez a létszám a feladatot?” – kérdezte, majd megígérte, hogy megvizsgálják, kell-e 16 dolgozó a városba, ha a három egyesült falu 11-gyel is el tudja látni a feladatot.
Kiss szerint a finanszírozást a feladathoz kell szabni, nem a létszámhoz. A választ ezért nem fogadta el. A kormánytöbbség viszont elfogadta.

Rovataink a Facebookon