Kövér szerint hideg polgárháború zajlik

2013.03.08. 22:59 Módosítva: 2013.03.08. 23:00
A baloldal azt a látszatot akarja kelteni a világban, hogy Magyarországon baj van – mondta a HírTV-nek Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Szerinte a jelenlegi alkotmánymódosítást azok támadják, akik az elmúlt évek gazdaságpolitikájának a vesztesei voltak.

Magyarországon szellemi és politikai értelemben vett hideg polgárháború zajlik – mondta a HírTV Péntek 8 című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Kövér szerint a baloldali értelmiség az emberekben lévő rosszra apellál és próbálja kikezdeni azokat az értékeket, amelyek összetartják a társadalmat, így az egymás iránti bizalmat, az együvé tartozást, valamint a jövőbe vetett hitet.

A fideszes politikus szerint mára összeomlóban van a II. világháború után liberális dogmára épült világ, amelynek főszereplői "nem szeretnének csak úgy letakarodni a porondról". Kövér László szerint ez okozza az említett hidegháborús állapotot, amelynek Magyarország szimbolikus helye, hiszen a kormánypártok kétharmados parlamenti többséggel komoly fordulatot tudtak elérni az elmúlt húsz év liberális kényszerpályához képest.

A házelnök szerint a "materiális világban pozíciókat vesztő" baloldal azt a látszatot akarja kelteni a világban, hogy Magyarországon baj van. Ezért hangzik el folyamatosan az a vád, hogy a szélsőségek és az antiszemitizmus is erősödik, továbbá ezért támadják az alaptörvény negyedik módosítását is – mondta. Hozzátéve: a liberális világhoz tartozók mindent leminősítenek és kifiguráznak, még a legalapvetőbb emberi értéknek számító családot is.

Mint mondta, nem tartja elképzelhetőnek, hogy valaha is kompromisszumra jusson egy olyan világképpel, amely nem csak egy nő és egy férfi kapcsolatára épülve tudja elképzelni a házasságot, hanem az azonos neműek között is.

Kiemelte, az éppen napirenden lévő alkotmánymódosítást azok támadják, akik az elmúlt néhány év unortodox magyar gazdaságpolitikájának vesztesei voltak. Vagyis elsősorban azok a külföldi érdekcsoportok, nagyvállalatok, akik nem tudtak belenyugodni, hogy a kormány nem az emberekről nyúzta le a hetedik és nyolcadik bőrt, hanem tőlük vár nagyobb teherviselést.  

A Fidesz-székház elleni csütörtöki demonstráció résztvevői arra számítottak, hogy a rendőrség erővel viszi majd el őket a helyszínről, a baloldalhoz köthető tévécsatornák pedig az egész világot bejáró képsorozatokat készítenek erről – mondta. Kövér László szerint ebből is látni lehet, a baloldal politikai stratégiájával arra törekszik, hogy Magyarországot egy instabil demokráciának tüntesse fel, ahol békétlenség és feszültség van, ami miatt erőteljes külföldi beavatkozásra van szükség.

Kitért Bajnai Gordonra is, akit a legarcátlanabb ellenzéki politikusnak nevezett Gyurcsány Ferencet leszámítva. A házelnök szerint Bajnai Gordon miniszterként, majd kormányfőként oda jutatta az országot, hogy a Fidesz 2010-ben az előre meghatározott hiány mértékénél 500 milliárd forinttal nagyobb deficittel tudta átvenni a kormányzást. "Bajnai Gordonnak azt kellett volna mondania, hogy szégyellem a pofámat, (...) el is megyek a fészkes fenébe" - tette hozzá.