Főnökét ölte meg a Fidesz-székház védője

2013.03.08. 19:14

Munkaadója meggyilkolásáért töltött 10 évet börtönben az a  férfi, aki tegnap, a Fidesz Lendvay utcai székházánál az udvart elfoglaló tüntetők ellen intézkedett – írja a hvg.hu. A híroldal szerint munkáltatója egy pénzváltó volt, aki kinnlevőségei behajtásával bízta meg Sz. Ferencet 1995-ben.

Amikor egy félmilliós munkát nem fizetett ki nekik, Sz. a társaival elhatározta, hogy elégtételt vesznek. Találkozóra hívták későbbi áldozatukat, ahol először hasba lőtték, az autójuk csomagtartójába tették, elvitték egy külterületre, majd zsákot húztak a fejére és három lövéssel főbe lőtték.

A Fidesz-székháznál védőfunkciókat ellátó biztonságiakról pénteken kiderült, hogy egy biztonsági protokoll alapján riasztották őket. A cég hozott magával húsz embert, akik csütörtökön kora délután átvették a ház és az udvar védelmét, este pedig ők voltak azok, akik a tüntetőkre rázárták a székház udvari vaskapuját.

Az örzővédők közül róla már csötörtökön kiderült, hogy a Frady Security embere, bár a Fideszben az Indexnek tagadták, hogy a Ferencváros biztonságisait rendelték volna a Lendvay utcába, hogy megvédjék az épületet a tüntetőktől. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egyben a Ferencváros elnöke is. Igyekezett cáfolni a pártigazgatóval való kapcsolatát Sz. Ferenc is, aki saját Facebook-oldalán azt írta, sem Kubatov Gábor, sem más nem bízta meg iyen feladattal. "A Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként, erkölcsi kötelezettségemnek tartottam, hogy pártomat ebben a nehéz helyzetben is támogassam!" – fogalmazott.

Sz. Ferenc büntetett előéletének részletei különösen védett személyes adatnak minősülnek. Sz. nem közszereplő, ezért ezeket az adatokat nem szabad nyilvánosságra hozni. Ugyanakkor Sz. a Lendvay utcában nem kérte a sajtótól arca kitakarását, és Facebook-oldalán bárki által olvasható, publikus felületen számolt be a székháznál történtekről és korábban "tévútra került" életéről. Az Index által megkérdezett adatvédelmi szakemberek úgy vélték, hogy bár az ügy megítélése adatvédelmi szempontól nem teljesen egyértelmű, a sajtó közölheti Sz. Ferenc bűnügyének részleteit.

Időközben egyre több kép kerül elő a Ferencváros biztonsági embereiről is, és egyre valószínűbb, hogy a fideszes állítással szemben nem Sz. Ferenc volt az egyetlen fradis, aki részt vett a székház védelmében. A Facebookon posztolt fotók alapján beazonosítható legalább 3-4 társa is, ami kétségessé teszi Sz. állítását, hogy csupán magányos önkéntesként ment a Lendvay utcába.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport