Aki ide bemegy, az életét kockáztatja

2013.03.11. 20:45
Évek óta üresen áll, és egyre borzasztóbban fest a csepeli Csikó sétány régi általános iskolája. Az egykori igazgató, Németh Szilárd ma már a kerület polgármestere. Üvegszilánkokon, szemeten és hamun átgázolva vezette körbe az újságírókat, hogy megmutassa, hova vezetett az ingatlan 2007-es eladása, ami szerinte az előző, MSZP-s vezetés mutyija volt. A vevő cég úgy érzi, átverték, és kártérítést követel. Az önkormányzat szabadulni akar a lakókat zavaró szellemháztól, és kisajátítást tervez.

„Senki ne szakadjon el a csapattól”  kötötte a horroralapszabályt az újságírók és fotósok lelkére Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere, mielőtt bevezetett volna minket az egykori Görgey Artúr Általános Iskolába. Először nehéz volt reális veszélynek elfogadni, hogy vastag táblaüveg-szilánkok szakadhatnak a nyakamba ott, ahová húsz éve szolfézs- és gitár különórákra jártam a félelmetes István bácsihoz a 159-es busz kapaszkodói között ide-oda ütődő, vászontokos gitárommal.

A csepeli önkormányzat meghívója próbált felkészíteni arra, hogy megváltoztak a dolgok: erős, strapabíró ruha, vastagtalpú cipő, és sapka vagy fejvédő viselését ajánlották. „Aki ide bemegy, az az életét kockáztatja” – mondta a belépés előtt a polgármester. Ettől kicsit átértékeltem a döntésemet, hogy nem hoztam sapkát, de azzal nyugtattam magam, hogy védőfelszerelést Németh Szilárd sem vett föl.

Ő persze rutinos, nem először fordul meg a szellemépületben, amely a meghívó szerint „hajléktalanok, drogosok, fémgyűjtők, kalandot kereső fiatalok, egerek és patkányok tanyája lett”, mióta az előző, MSZP-s vezetés eladta az Ibiza Kft-nek. A terepet a polgármester egyébként is jól, régről ismeri, ő nem István bácsihoz járt, hanem ő volt itt az iskolaigazgató 1997-ben.

„Itt konditerem volt, ez pedig a tanári”– mutogatta a jó házigazda szívélyességével a szeméttel, üvegszilánkokkal és helyenként fekáliával borított termeket, miután pár tucat temetőbogarat eltaposva beléptünk az iskolába. „Itt le volt egy helyiség zárva, és annyira megharagudtak, amiért le volt zárva, hogy felgyújtották” – magyarázta, miközben haladtunk befelé. Hamun és pernyén vágtunk keresztül az iskola egykori büszkesége, Csepel legnagyobb tornaterme felé.

A székek, padok, kötelek, rudak mára eltűntek, egyetlen megmaradt faeszköz árválkodik csak a falon. Az összes bordásfalat is elvitték, mert, ahogy Németh megjegyezte, a bordásfal jól ég. A plafonra rögzítve ott van még a leereszthető függöny, amivel ketté lehetett választani a termet. A polgármester szerint olyan 8 millió forintot ér. A tornateremben bizonyos értelemben most is sportolnak, gördeszkások rendeztek be maguknak pályát.

Kettévág egy felnőtt embert

A falakon különféle graffitik, az egyikből például arról értesül az erre járó, hogy egy bizonyos, teljes nevén megnevezett lány „egy kurva”. Koccintós márkájú bor műanyagflakonján, kecsaposüvegen, Nők Lapján, cigisdobozokon lépkedtünk át, és megcsodáltunk egy meglepően jó állapotban fennmaradt, 2006-os választási hirdetményt a földön, amíg eljutottunk az auláig, ahol a korábban már emlegetett táblaüveg-szilánkok lógnak fenyegetően az ember feje fölött. „Ez kettévág egy felnőtt embert” – mondta vészjóslóan a polgármester. Az önkormányzatnak hivatalosan nincs tudomása itt történt balesetről, de megesett már itt egy s más, legalábbis az egyik szomszédos helyiségben talált vérnyomok ezt sejtetik.

Több helyiségben hajléktalanok rendezkedtek be, valaki még egy csigából és kagylóból készült dísztárgyat is behozott, amit a polgármester észrevett, megdicsért. Az épületet nemcsak a hajléktalanok szeretik, hanem az extrémebb bulihelyszínek iránt fogékony fiatalok is. Németh Szilárd szerint a neten terjed, hogy érdemes Csepelre kijönni bulizni.

A bejárásra a csepeli rendőrkapitány is eljött, elmondta, hogy az elmúlt másfél évben 30-szor vonultak ki ide. Általában akkor kapnak bejelentést, amikor odabent épp valamilyen értéket bontanak.

A fémgyűjtők már szinte mindent elvittek, amit lehetett, néha az iskolában égetnek drótot. Szándékos gyújtogatáshoz is többször riasztották már a tűzoltókat. Hétfő reggel, a polgármesteri sajtótájékoztató előtt is épp kivonult a rendőrség, lakossági bejelentés után gyerekkorúakat találtak bent, és elvittek egy nőt, aki nem tudta magát igazolni.

Év végéig lejátszanák

A Görgey Artúr Általános Iskola egy telekcsere-ügylet, Németh Szilárd megfogalmazása szerint MSZP-s mutyi során cserélt gazdát 2007-ben. Az önkormányzat mostani, fideszes vezetése megszüntetné a balesetveszélyes helyzetet, de tehetetlennek érzi magát. Nem sikerült elérniük, hogy a tulajdonos lebontsa, vagy legalább lezárja az épületet. Egy dolgot tudtak csak kiharcolni: hogy a tulajdonos levágassa a parlagfüvet az udvaron.

Az iskola ügyében 2011-ben építésrendészeti eljárás indult, hogy ne legyen elfogultság, a XI. kerületi hatóságnál. A csepeli önkormányzat által kiosztott összefoglaló szerint a hatóság kötelezte a tulajdonost az ingatlan veszélytelenítésére, a telek bekerítésére és őriztetésére. Az első bírság, amit kiszabtak, mindössze 10 ezer forint volt. Ezt újabb és újabb, egyre emelkedő összegű bírságok követték, de érdemi változás nem történt.

Németh Szilárd a hétfői sajtóbejáráson jelentette be, hogy 1 forintért vételi ajánlatot tesz az ingatlanra, és ha a tulajdonos ezt nem fogadja el, akkor az önkormányzat élni fog a rendelkezésére álló „legutolsó eszközzel”, és kisajátítási eljárást indít. Ha az önkormányzat megszerezné, akkor lebontatná az épületet. A polgármester úgy becsüli, „év végére lejátszható lenne a történet”.

Félrevezettek

„Félrevezettek, amikor az iskolát megvettük” - mondta az Ibiza Kft-t is magába foglaló Elephant Holding cégcsoport mediálással foglalkozó teljes jogkörű meghatalmazottja, Hajdú Katalin, amikor megkerestük a csepeli sajtótájékoztató után. Elmondta, hogy az ingatlant annak idején az önkormányzat tájékoztatása alapján azzal a lehetséges céllal vásárolták meg, hogy ott lakóházakat építsenek, de utólag kiderült, hogy erre nem kaphatnak engedélyt, mert csak intézményt, például óvodát vagy másik iskolát lehetne ott létesíteni.

Hajdú Katalin szerint 1 milliárd forintos a káruk. Folyamatban van a kártérítési per az önkormányzat ellen. A tulajdonos meghatalmazottja megjegyezte: számukra mindegy, milyen pártállású, „MSZP-s, fideszes vagy jobbikos” az önkormányzat, csak a pénzükhöz szeretnének jutni, anélkül nem fognak elkezdeni bontani. Hozzátette: megérti, hogy az épület nem maradhat így. „Mi visszaadjuk az iskolát, fizessék ki a kártérítést!” – mondta.

Lámpa 7 millióért

A polgármester azt is bejelentette hétfőn, hogy az ombudsmant és az Alkotmánybíróságot is meg fogja keresni az iskola ügyében. Szerinte ugyanis alkotmánysértő, „amit a tulajdonos megenged magának”. Németh az iskolát körbevevő lakótelep lakóinak a jogaira hivatkozott. „Ezeknek az embereknek ezt kell nézniük” – fakadt ki többször is, és elpanaszolta, hogy 7 millió forintért kellett világítást fejleszteniük az iskola mellett, mert „nem mertek hazamenni az emberek”.

A Csikó sétánynál lakó, dolgozó embereknek tényleg elegük lehet a szellemiskolából. Miután a politikusok elmentek, többen is jöttek kérdezősködni a még az iskolánál tébláboló újságírókhoz. Csalódottak voltak. Azt remélték, a polgármester már a megoldást jelentette be.