Jogvédők is győzködik Ádert

2013.03.12. 15:27

"Felszólítjuk Önt, hogy álljon ki az emberek alapvető jogaiért, és vétózza meg az Alaptörvény negyedik módosítását!" - áll abban a levélben, amelyet kedden küldött Áder János államfőnek közösen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet. Az aláírók szerint az alaptörvény negyedik módosítása legalább tíz ponton rombolja az alkotmányosság alapjait, a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét és a mindenkit megillető emberi jogokat. A levélben fel is sorolják ezeket.

A jogvédők Áder szemére hányják, hogy nem szólalt fel a módosító javaslat parlamenti vitájakor. Azt írják az államfőnek, hogy mindössze két választása maradt, ha meg akar felelni alkotmányos kötelezettségeinek, esküjének, és meg akarja őrizni saját tekintélyét. Az egyik lehetőség szerintük, hogy nyilvánosan felszólal a módosítás ellen, és normakontrollra küldi azt az Alkotmánybíróságnak. Áder másik lehetősége a levél szerint az, hogy lemond a tisztségéről, ha úgy ítéli meg, hogy nincs jogosítványa a vétóra.

A három szervezet szeretné, ha minél több ember elküldené ugyanezt a levelet a saját nevében Áder Jánosnak. Kedden a Transparency International Magyarország is nyílt levelet küldött az államfőnek, ők is azt kérték, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz.

Korábban a módosítás aláírásának megfontolására kérte Áder Jánost az ombudsman, Szabó Máté, és Sólyom László volt államfő is megszólalt az ügyben. Sólyom arról írt, hogy a vétó Áder egyetelen lehetősége. Az alaptörvény-módosítás tartalmáról részletesen itt olvashat.