Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Hétfőn még biztosan nem lesz tanársztrájk

2013.03.13. 13:17 Módosítva: 2013.03.13. 13:37

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felfüggeszti a gördülő sztrájk hétfői kezdését – jelentette be Mendrey László, a szakszervezet elnöke.

„A PDSZ nem mehet bele olyan sztrájkba, aminek a feltételei nem tisztázottak száz százalékig” – mondta Mendrey László. Szerdán munkaügyi bírósághoz fordultak azért, hogy kimondják, a közoktatásban dolgozók nem kötelezhetőek az elégséges szolgáltatás biztosítására.

Ha ezt nem mondja ki a bíróság, akkor fogadja el elégséges szolgáltatásnak azt, hogy tankerületenként legalább egy intézmény legyen kijelölve a gyerekekről való gondoskodásra – ismertette a PDSZ álláspontját az elnök.

Medrey László elmondta, hogy a bíróságnak öt munkanapon belül kell állást foglalnia első fokon, ezért szerinte leghamarabb március 20-án, szerdán lehetne elkezdeni a sztrájkot. „Ha kiderül a jogszerű sztrájk minden feltétele, bíróság által kimondottan, azonnal aktiváljuk a sztrájkfelhívást” – tette hozzá.