Minden utat sikerült járhatóvá tenni szombaton Bács-Kiskun megyében - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője szombat délben az MTI-t. A megyében nem volt olyan település, melyet ne lehetett volna megközelíteni a havazás idején.
Győr-Moson-Sopronban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat délutáni tájékoztatása szerint még nyolc út van lezárva. Minden esetben négy- és ötszámjegyű szakaszokról, azaz nem fontos, forgalmas utakról van szó, jellemzően Győr és Pannonhalma térségében.
Fejér megyében már csak két elzárt település van, mindkettő kiszabadításán dolgoznak a közútkezelő szakemberei - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Egyelőre Bakonykúti és Kislók megközelíthetetlen közúton, a főutak viszont szombaton délelőtt felszabadultak. Ideiglenesen a 81-es úton Magyaralmás és Söréd között kisebb fennakadásokra lehet számítani műszaki mentések miatt. Mintegy húsz alsóbbrendű út vagy útszakasz pedig még mindig le van zárva.
Rovataink a Facebookon