Az interpellációk közvetítését Harangozó Tamás felszólalásával folytatjuk. "Jó fizetséget fogunk adni a munkájukért" - így szól a címe, amiről hamar kiderült, hogy egy idézet a kormányprogramból, egyben egy ígéret a rendőrségnek. Ezt ő a ciklus elején nem akarta számon kérni, de a kormányzás harmadik évében, az utolsóban a választás előtt, már indokolt megkérdezni, hogy mikor terveznek jó fizettséget adni a rendőröknek. Mert szerinte az, amit idén kapnak, nem az. "2010 óta egy fillérrel sem nőtt az illetményalap, befagyasztották a cafetériát" - mondta. Szerinte két következtetés adódik: vagy a gazdaságpolitikai kudarcok miatt nem tudnak jó fizetséget adni, vagy eleve hazudtak. Vagy változtatniuk kell, vagy bocsánatot kérni, vonta le a következtetést.

Rovataink a Facebookon