Rafael
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Sosem leszek igazi holland

2013.03.18. 07:58
A tipikus hazaköltöző 31 éves, 3 és fél évig élet az EU valamelyik országában, egyetemet végzett és a saját szakmájában dolgozott külföldön. Kalandvágyból ment el, és azért jött haza, mert idegen maradt külföldön. De nem találja a helyét, és hamarosan újra útra kelhet. Nem reprezentatív felmérésünk a közelmúlt hazatérőiről.

Vajon miért költöznek haza azok a honfitársaink, akik egyszer már úgy döntöttek, hogy kivándorolnak, és örökre, vagy legalább évekre külföldön folytatják életüket – tettük fel a kérdést, miután korábban feltérképeztük: miért mennek külföldre élni és tanulni a magyarok.

Meglepetésünkre már kutatásunk kezdetén választ kaptunk a kérdésre. Míg ugyanis az elvándorlókról két-két hét alatt hetvenen felüli választ kaptunk, a hazaköltözőkből egy hónap alatt is csak 22-t. A válaszok száma a legnagyobb jóindulattal sem közelít egy tudományos mintához, de annyit rögtön leszögezhetünk: ez is arra utal, hogy a hazaköltözők száma csekély, éppen ahogy a statisztikák is mutatják. A magyarok évről évre növekvő számban hagyják el az országot, a kinti tapasztalatok pedig nem ösztönzik őket hazatelepülésre.

Miért jöttek haza?

A hazaköltözés mögött érdekes módon jellemzően nem a kemény érvek állnak, hanem érzelmi tényezők. Ezek közül is a beilleszkedés nehézsége volt a legjellemzőbb panasz.

„Azzal kellett szembesülnünk, hogy egy provinciális holland főváros már túlságosan zárt közösség ahhoz, hogy új arcokat befogadjon – összegzi négy év tapasztalatait László. – 5 év alatt odáig jutottunk, hogy 1-2 kollégával rendszeresen együtt ettük délben a szendvicsünket, s kb. évente 3-4-szer elmentünk közösen sörözni. Amikor meghívtuk magunkhoz őket, el sem jöttek. A helybeli magyarokkal töltöttük a szabadidőnket.”

Írországban is azzal szembesültek, hogy vagy magyarokkal tudnak barátkozni, vagy senkivel. „Nekem itthon sok barátom van, ott kint kis magyar közösség volt, és sajnos a nagyja nem volt kifejezetten hasonló, mint amihez én szoktam.” De Angliában sem könnyebb beilleszkedni. „Kiábrándító a kinti magyarok nagy része, és pár éves ismeretségekkel pótolhatatlan az itthon kiépített családi és baráti háló, ráadásul ez egy olyan környezet, ahol mindenki csak ideiglenesen tartózkodik. Minden átmeneti, semmi állandóság, mindenki oda megy, ahova a pénz és az érdekei vezénylik.”

„Kint nem sikerült túl sok nagyon jó, mély barátságot kötnöm, igaz, hogy néhány kedves ismerősöm lett. De elsősorban nem írek, hanem külföldiek. Például lengyelek és franciák. Általában sajnos a magyarok még kint is fúrták egymást” – kaptunk egy rövid nemzetkarakterisztikai jellemzést is.

És végül gondoljuk el, milyen elszigetelt lehet az az ember, aki előtt még a kommunizmus is pozitív tényezőként jelenik meg. „A kelet-német régióban, Drezdában voltam, ahol még élt a szocialista szellem, barátságosabbak, közvetlenebbek voltak, mint a nyugatiak, mégis idegennek éreztem magam, három év után is.”

A második helyen szintén az érzelmi tényezőkhöz tartozó indok, mégpedig a családi okok álltak: jönnek a gyerekek, és magyar társak közt szeretnék nevelni őket. A kiköltöző pár elválik, esetleg az egyedül emigráló magyar partnerre talál.

A beilleszkedési nehézségek és a családi szempontok együtt közel a felét adták ki az összes hazaköltözési indoknak.

A drágaság meg az eső elől menekültek

Csak ezek után említettek meg néhány objektív okot is a hazaköltözésre. A legjellemzőbb nem is a pénztelenség, hanem a nyugati ország magas árszínvonala volt: „Meg vagyok győződve arról, hogy itthon egy picivel az átlag felett kereső jobb életszínvonalon él, mint kint egy jól kereső fiatal” – véli Éva Londonból.

De ezek után ismét az érzelmi okok következtek a sorban: a honvágy, és vicces módon a rossz időjárás. Mindkettő négy-négy említést kapott. „Mikor kimentünk, mondták, hogy esik kint sokat, mondtam nem baj, szeretem az esőt. Na ilyen mennyiségben nem. Nyáron három nap volt, hogy el tudtunk menni kirándulni” – összegzi Mágnes két év írországi tapasztalatait.

Noha azt gondoltuk volna, a munkahelyváltozás fontos indok, csak annyi említést kapott, mint az időjárás. Négyen említették, hogy új munkahelyet ajánlottak nekik Magyarországon, vagy megszűnt a külföldi állásuk, és emiatt költöztek vissza.

Utolsó helyen az életstílushoz való alkalmazkodás nehézségeit említették. Jellemző a Japánban kutató magyar tudós megjegyzése: „hosszú távon nem tűnt családbarátnak az ott megtapasztalt és éppen széteső egykeresős modell”.

Szintén ennek a csoportnak a jellegzetessége, hogy miként sokan kalandvágyból távoznak, vannak, akik véletlenül költöznek haza. Ketten is feltárták bohó, nagyvilági hozzáállásukat. „Nem terveztük, hogy hazaköltözünk. Egyik látogatásunkkor, mikor átgondoltuk a helyzetünket, itthon maradtunk, s azóta is itthon vagyunk.”

Elégedett a hazaköltözéssel?

Trükkös kérdés, hiszen az emberek önigazolásul hajlamosak pozitívabban értékelni döntéseiket. Mivel azonban arra is rákérdeztünk, hogy visszamennének-e, végül differenciáltabb képet kaptunk.

Egy kivételével mindenki elégedett volt a döntéssel, hogy hazaköltözött. Ugyanakkor csupán hárman mondták, hogy nem akarnak a jövőben külföldön élni, a többiek ezt mind elképzelhetőnek tartották. A felmérés tehát inkább vegyes érzéseket rajzol ki. Mindenki örül, hogy itthon van, de ha úgy adódik, újra emigrálna.

„Megbánni nem bántam meg, de eleve nem véglegesnek terveztem, és egészen biztosan el fogok költözni újra, belátható időn belül” – fogalmazza meg ezt egy válaszadónk négy évnyi Hollandia után. „Ha visszanézem a kinti képeket, ismét kimennék, de onnan vissza is jönnék” – jelzi a sem menni, sem maradni állapotot a Japánból hazatérő Béla.

„Most olyan életszakaszban vagyunk, hogy mindenképpen örülünk, hogy közel lehetünk a családhoz. Viszont biztosak vagyunk benne, hogy fogunk meg külföldón élni” – vallja Luca.

Van olyan, aki nem tervezi, hogy ismét elhagyja az országot, igaz, ehhez kellett a külföldi pénz és tapasztalat is. „A mai napig jól érzem magam idehaza, de tény, hogy a kinti iskola megalapozta a mostani pozíciómat és tudásomat. Kár, hogy ehhez külföldre kellett mennem.”

Érzelmi vagy anyagi okokból érdemes hazajönni?

A fentiek után nem meglepő, hogy a legtöbben úgy érzik, érzelmi okokból volt érdemes hazajönni (16 válasz). Vegyes volt a kép hat válaszadó esetében, és csak ketten mondták, hogy emocionálisan nem kerültek jobb helyzetbe.

Az anyagiakat vizsgálva már kevésbé lehet tisztán látni. A legtöbben elfogadhatónak vagy jónak tartják magyarországi helyzetüket (9 válasz), öten ugyanakkor úgy értékelik, rosszabb helyzetbe kerültek. Hat embernek vegyesek voltak a tapasztalatai ebben. Az anyagi helyzet változása tehát nem árul el sokat a csoportról.

Miért hagyták el az országot?

A hazatérők mintha egy külön kasztot alkotnának az emigrálók közt. Markánsan más okokkal magyarázták távozásuk okait, mint azok, akik külföldön maradtak. Míg a tartósan elköltözőket  előző cikkünk következtetései szerint a nyomasztó hazai viszonyok és a megélhetés motiválták, azok, akik később hazajöttek, inkább a nemzetközi szinten is ismert okokból hagyták el Magyarországot. Ezek az emberek nem menekültek, hanem újat kerestek, ki akarták próbálni magukat új társadalmi viszonyok, munkakörülmények közt.

A legtöbben kalandként fogták fel a költözést, mint a hét évig Németországban élő Orsi: „Már általános iskola és gimnázium alatt is nyitott voltam az idegen kultúrák, nyelvek iránt. Valódi lehetőségem a kiköltözésre a főiskola végén lett, féléves szakmai gyakorlatra indultam Münchenbe. Kíváncsi voltam, hogyan boldogulok, mindig szerettem a »nehezített« utakat.”

De volt, aki csak ennyit írt: „a kalandvágy és természetesen a jobb fizetés motivált”.

Unyanennyien (kilencen) említették hajtóerőnek az új munkalehetőséget is (egy válaszadó több helyre is ikszelhetett). Ez persze jelenthetne menekülést is, de a szövegből kiderül, hogy a munkakeresés nem a már ismert, szorító tényezőként, hanem inkább érdekes, új lehetőségként jelent meg. „Kíváncsiság. Megtapasztalni, miben jobb-miben rosszabb? Nyelvtanulás. Pénzgyűjtés” – Györgyi ezek miatt költözött Angliába öt és fél évre: Érezhető, itt a pénz és a munkakeresés az új kipróbálásának részeként jelenik meg, ami érthető: végül is ki az, aki direkt rosszabb körülmények közé akarna kerülni?

„Majdnem minden körülmény ideális volt, de szerettem volna időt fordítani a kutatásra és nagyobb hatékonysággal dolgozni egy szélesebb körű együttműködésben. Úgy éreztem, több időre és több tapasztalatra van szükségem, amit Európában nem tudok megszerezni” – írta a közel négy évre Japánba költöző kutató, Béla.

A Mágnes néven válaszoló lány is a munka miatt költözött el, de nem menekült: „Nekem itthon is jó munkám volt, nem terveztem sokáig kint lenni. De aztán jól kerestem, megismertem valakit és maradtam.”

Az érzelmek, nem a pénz miatt mentek

Ha nem a kaland, vagy egy új munka, akkor olyan lelki hatásokra ragadtak útlevelet a később hazaköltözők, mint Ágnes, aki „egy nem múló, de gyilkos szerelemtől" akart megszabadulni. Vagy ez az informatikus srác: „Mindig is el akartam költözni Magyarországról, de végül egy szakítás után indultam el, Londonba. Azért oda, mert onnan jött az első jó állásajánlat.”

Anyagi nehézségekről és a közhangulat előli menekülésről összesen csupán három említést találtunk. „Kényszervállalkozó voltam, és az időm nagy részét nem a munka, hanem a munkáért járó pénz után futkosás töltötte ki. Az állandóan változó adószabályok miatt mindig gondjaim voltak az adóbevallásokkal, befizetésekkel. Nyomasztónak tartottam az általános közhangulatot, a rosszindulatot, a trükközést. És végül a kirekesztő nacionalizmust, ami minden másság ellen megnyilvánul” – tárja fel egy ügyvéd, hogy miért menekült két évre Írországig.

Két haza közt maradtak

A hazaköltözés azonban nem feltétlenül jelent megoldást a problémákra, sőt, gyakran kiemeli Magyarország addig kevésbé érzékelhető problémáit. „Az elmúlt években semmi nem változott idehaza. Ugyanaz a mentalitás van, mint régen. Sőt, talán még rosszabb. Az itt élők láthatóan csak vegetálnak, várnak valamire, ami nem fog eljönni” – osztotta érzéseit Yoja négyévi távollét után.

Kérdés, hogy egy élhetőbb társadalomból hazatérve lehetséges-e a visszailleszkedés, vagy örökre két világ közt marad az ember. „Nem találtam meg újra a helyem, azt keresem, amit itt hagytam, de az már nincs. Én sem az vagyok, aki itt hagyta mindezt” – írja Ágnes hatévnyi németországi élet után.

László négy év után elégikusan foglalja össze, miként reked az ember két haza közt: „Rájöttem, hogy sosem leszek igazi holland. Bár itthon rendszeresen megkapom, hogy legyek már igazi magyar. Különösen a helyi szokásokat veszem fel nehezen: örökké idegen maradok.”

Kik azok, akik hazaköltöznek?

Felmérésünk 22 válaszadója átlagosan 31 éves. (Legfiatalabb 22, legidősebb 37.)

Átlagosan 3,6 év után jönnek haza. (Legrövidebb fél év, leghosszabb hét év.)

Szinte mindenki az EU-ba ment (20), tengeren túlra egy, EU-t és távolabbi országot két válaszadónk jelölt meg.

Felsőfokú végzettséggel rendelkezők: 16. Középiskolai végzettség: 6.

A legtöbben a szakmájukban dolgoztak külföldön (14), nyolcan váltottak.

Egyedül emigráltak: 13. Családdal, partnerrel: 8. Baráttal: 1.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!