Ki volt a kommunizmus áldozata?

Március 11-én mindenkit az érdekelt, hogy Áder János aláírja-e az alaptörvény negyedik módosítását. Az államfő ezen a napon Berlinben Joachim Gauck német államfővel találkozott, aki tíz éven át irányította a kelet-német titkosszolgálat, a Stasi iratait kezelő szövetségi hatóságot. Áder Berlinben azt javasolta, hogy Magyarország és Németország közösen állítsa össze a kommunizmus áldozatainak listáját. Szakértők szerint az a munka legalább három évet igényel.

A kétnapos hivatalos látogatáson Berlinben tartózkodó Áder János köztársasági elnök megtekint egy börtöncellát a berlin-hohenschönhauseni Stasi-emlékhelyen.

Fotó: Odd Andersen

Varga László történész szerint üdvözlendő kezdeményezés a kommunista diktatúra áldozatait felsoroló lista összeállítása. A történész szerint ugyanakkor tudományos vita tárgya annak tisztázása, kit tekinthetünk áldozatnak. Ha erről szakmai körökben megegyezés születik, komoly munkával elkészíthető lesz egy ilyen adatbázis, amellyel Magyarország egy régi adósságát törleszthetné.

Meghamisították az anyakönyveket

Az áldozatok azonosítása azonban nem egyszerű feladat. Varga László a nyolcvanas években illegálisan kezdett el kutatni a kommunizmus áldozatai után. A fővárosi levéltárban a halotti anyakönyvekből próbált következtetni az áldozatok személyére. Elkezdte kiírni az ötvenes években, az 1956-os forradalom alatt erőszakos halált haltak adatait, majd a forradalom után kivégzettekét, de hamar kiderült, hogy ez komoly nehézségekbe ütközik.

Az ötvenes évek elején ugyanis elterjedt gyakorlat volt, hogy a kivégzett vagy a börtönben halálra vert embereket a halotti anyakönyvekben hamis nevekkel jegyezték be. Feltűnt, hogy gyanúsan sok tucatnévvel, Szabóval, Kissel, Vargával lehetett találkozni a dokumentumokban. Ráadásul ezeknek az embereknek a többsége furcsa módon valamilyen elcsatolt területen született. Láthatóan abban az időben szándékosan törekedtek arra, hogy a halotti anyakönyveket ne lehessen összevetni a születési anyakönyvvekkel. Varga László 1956 után csak egy esetben találkozott névhamisítással: Nagy Imre kivégzett miniszterelnök halotti anyakönyvi bejegyzésében egy női név szerepel.

Problémát okozott annak körülhatárolása is, hogy mi volt a halál valódi oka a börtönökben agyonvert vagy megkínzott embereknél. Az ötvenes évek elején jellemzően legtöbbször  a halál okaként „tüdőbetegséget” tüntettek fel, aztán egy bizonyos időpont után már inkább a „szívbetegség” dominált.

És aki öngyilkos lett?

Varga szerint még zajlik a tudományos vita arról, hogy kit tekinthetünk a kommunizmus áldozatának a kivégzettek, a börtönben megkínzott és halálra vert embereken kívül. Az utolsó politikai okból elkövetett kivégzést 1961-ben hajtották végre. Varga László szerint ezek után inkább olyan áldozatokról beszélhetünk, akiket ellehetetlenítettek, tönkretettek vagy az öngyilkosságba kergettek. Bár ezt már nehéz lenne egzakt módon bizonyítani, de ők is egyértelműen áldozatai voltak a kommunista diktatúrának.

A nyolcvanas évek közepén a levéltárban titokban kutató Varga Lászlónak feltűnt, hogy valaki már megelőzte. Az egyik anyakönyvben ugyanis egy cetlit talált jegyzetekkel. Ezt akkor elmesélte kollégájának, Rainer M. Jánosnak, akinek elfehéredett az arca.. „Azt kérte, hogy tüntessem el az iratok közül az árulkodó jegyzetet" – mondta Varga László. Végül a Rainer M. János által készített listát olvasták fel 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén. Csak utána volt lehetőség arra, hogy a köztörvényes bűnök miatt kivégzetteket leválasszák a listáról.

Mindenki áldozat volt

Történészek, jogászok, pszichológusok, szociológusok, kulturális antropológusok bevonásával, elmélyült munkával tisztázni lehet, kit tekinthetünk a kommunizmus áldozatának – véli Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. Ha a legtágabbra nyitjuk a horizontot, az sem a valóságtól teljesen elrugaszkodott állítás, hogy az egész magyar társadalom a kommunizmus áldozata volt. Az 1945 után felállt demokratikus rendszerben új reményekkel indult mindenki, de ezeket a személyes számításokat a szovjet típusú politikai rendszer szinte mindenkinél keresztül húzta. Még az is rosszabbul járt, aki semmi jót nem várt – mondja Rainer M.

Kimutatható hátrányt nemcsak azok szenvedtek, akiket bebörtönöztek, a börtönben megvertek, megkínoztak vagy halálra ítéltek. A jegyrendszer bevezetése és a nélkülözés mindenkit érintett. A gazdasági szükségintézkedések százezres nagyságban vonták maguk után a pénzbüntetéseket és az egyéb szankciókat. A közellátás veszélyeztetése és a tervek nem teljesítése miatt több tízezer embert ért hátrány, tömegével sújtották büntetéssel az adóhátralékos gazdákat.

A magyar parasztság tömegei arra kényszerültek, hogy elhagyják a földet, és a városban kezdjenek új életet. Gyakori büntetés volt akkoriban a foglalkozástól való eltiltás. Durva beavatkozásnak számított az emberek életébe a pályaválasztás szabadságának megsértése és a továbbtanuláshoz való jogtól való megfosztás is. Ez is sok tízezer embert érintett 1962-ig.

Nem szabad kifelejteni azokat sem – mondja Rainer M. János –, akiket az állambiztonság megfigyelés alatt tartott, vagy gyűjtött információk alapján, a környezet manipulálásával beavatkozott az életükbe. Sok százezer emberről gyűjtöttek úgy adatokat, hogy ők nem tudtak erről, így az információkkal való visszaélés is a kommunizmus bűnei közé sorolható.

Ezeknek az ügyeknek a feltárása azonban körültekintést igényel, hiszen a megfigyeltek nem biztos, hogy a kutatók névsorára akarnak kerülni, ezzel ugyanis újabb hátrányok érhetik őket – figyelmeztet Rainer M. Az sem teljesen egyértelmű, hogy mennyire sorolhatók az áldozatok közé a hűtlenségi vagy kémkedési ügyekben halálra ítéltek: azok, akik az Egyesült Államoknak vagy más nyugati országoknak adtak át katonai vagy gazdasági adatokat.

A németek a fogalmakban erősek

Rainer M. János szerint az áldozatok körének feltárását a leginkább átlátható és bizonyítható kategóriákkal érdemes kezdeni: az ötvenes években politikai okokból elítéltekkel, kivégzettekkel, a börtönben vagy az internálás alatt elhunytakkal. A történész is szembesült azzal a nyolcvanas években, hogy ennél a munkánál a legfontosabb kérdés a politikai okok miatt és a köztörvényes bűncselekményekért halálra ítélt áldozatok szétválasztása, ami már az 1989-es lista összeállításánál problémát okozott. A történész szerint ez a probléma feloldható, de nagyon körültekintő kutatómunka kell hozzá.

Rainer M. János szerint az áldozatok körének feltárásakor legalább nem a nulláról kell indulni. Korábban lelkes önkéntesek is kutatták a temetői nyilvántartásokat, készültek már ilyen kataszterek a jelenkori történeti intézetekben, és az 56-os Intézet is írt egy anyagot egy cseh felkérésre, amelynek A kommunista rendszer jogsértései Magyarországon(pdf) volt a címe.

A kutatásban Németország a lehető legjobb partner. Nincs még egy olyan ország, amely annyira alaposan foglalkozna saját közelmúltja feltárásával. Az eredményeik páratlanok, mondja Rainer M., érdemes tehát együttműködni velük. Németország fontos módszertani segítséget is nyújthat a munkában, hiszen az egyik legnagyobb kérdés épp a fogalmak egyértelműsítése, és ebben a németek nagyon erősek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!