Kumin Ferenc kiborult egy rajzfilmen

2013.03.21. 20:05

"Egyszerűen nem értjük" - nyilatkozta a Hír24-nek Kumin Ferenc, a kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára arról a rajzfilmről, amit a két német közszolgálati televízió, az ARD és a ZDF gyerekcsatornáján, a Kika gyerekhíradójában vetítettek. A "Piros lap Magyarországnak" című filmecske azt magyarázza el a német gyerekeknek, hogy Magyarország túl sokszor szegte meg az EU szabályait, ezért az EU akár az uniós támogatások megvonásával is büntetheti.

A rajzfilmben szó volt a sajtószabadságról és a Klubrádió ügyéről is. A Kika gyerekhíradójában már 2011-ben is volt szó Magyarországról, akkor az új alkotmányt magyarázták el.

Miről szól a mese?

"A kormányon lévő politikusokat az állampolgárok választották meg, ahogy az EU-ban lennie kell, de amióta hatalomra kerültek, azóta sokan úgy gondolják, hogy sora olyan dolgokat tettek amik az EU-ban így nem megengedettek.

 Például az újságírók nem mindig számolhatnak be szabadon dolgokról. Van olyan rádióállomás ami nem kapott engedély az állandó sugárzásra, mert a főnökei, tulajdonosai rossz véleménnyel vannak a kormányról, és ezt nyíltan ki is mondják.

A kormány azt akarja, hogy az emberek az újságokban,rádiókban, tévében csak jó híreket kapjanak róluk.

Legutóbb pedig úgy döntöttek, hogy a legfontosabb bíróságnak sokkal kisebb jogkört adnak. Ezt azért csinálják, hogy az alkotmánybíróság még kevésbé tudjon beleszólni a döntésekbe. Pedig ennek a politikusok által hozott törvények alapos ellenőrzése volna a fő feladata. Úgy tűník, mitha a magyar politikusok néha nem tartanák magukat az Európai Unió szabályaihoz.

Kumin "gusztustalan médiaterméknek" nevezte a közszolgálati rajzfilmet. Szerinte a tartlama "teljes mértékben hazug", és Magyarország elleni hangulatkeltésre is alkalmas. Azt is mondta, hogy a kormány a lehető leghatározottabban, akár jogi eszközökkel is felléphet az ügyben, írja a Hír24.

A magyar külügyminisztérium közleményben reagált. "A közelmúltban elfogadott negyedik alkotmánymódosítás kapcsán az alkotmánybíróság hatáskörének csökkenéséről, valamint a hazai médiahelyzetről szóló állításokat a magyar kormány már többször cáfolta" - írták. Azt, hogy mivel cáfolták, a közlemény már nem részletezte.