Tények, számok, adatok a hókatasztrófáról

2013.03.21. 17:55

Csütörtökre minden magyarországi településen maradéktalanul sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató tájékoztatása szerint az előző hétvége rendkívüli időjárása miatt 13 megyében voltak áramkimaradások, 135 településen összesen 318 ezer fogyasztóhelyet érintve.

A helyreállítási munkálatok hétfőre befejeződtek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével, ahol a rendkívüli időjárás következtében a megye területének több mint felénél szakadt meg az áramszolgáltatás.A z áramkimaradások nem csak a világítás vagy a hűtőszekrények leolvadása miatt jelentettek gondot, hanem sok esetben a vízellátást és a szennyvízkezelést is érintették. A katasztrófavédelem készleteiből ezért 61 aggregátort biztosítottak 43 település részére.

Csütörtökön még 9 településen, 46 fogyasztóhelyet érintve volt áramkimaradás, de a déli órákra itt is helyreállították a szolgáltatás.

Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke arról beszélt, hogy a térségbe március 16-án rendelték ki a Magyar Honvédség erőit és technikai eszközeit. Elsősorban úszó harcjárműveket vetettek be, amelyeket árvizek esetén is használnak. Tíz ilyen járművel vettek részt a mentésben, mivel sok esetben csak ilyen eszközökkel közelíthetőek meg a sérült vezetékek, villanyoszlopok. Emellett nagyteljesítményű vontatókat is a térségbe vittek, továbbá hétfőn 10 településen 5 ezer fő részére biztosítottak meleg ételt.

A honvédség is aggregátorral segíti az áramellátást, illetve a nagy tömegű vasszerkezetek miatt a Mi-17-es helikoptereket is bevetették.

Helikopterrel a rendőrség is segíti a térségben a munkálatokat, derült ki Papp Károly országos rendőr-főkapitány ismertetőjéből.

Az ismertté vált bűncselekmények elkövetőit mind elfogták. Példaként említette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3 vezetéklopás volt. Ennek kapcsán összesen 7 elkövetőt fogtak el, akik közül hárman előzetes letartóztatásban, ketten őrizetben, további két ember pedig szabálysértési őrizetben van. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy vezetéklopási kísérlet volt, amelynek elkövetőjét elfogták, bíróság elé állították és a bíróság 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.

Papp Károly összegzése szerint 974 rendőr 13 ezer munkaórában teljesített közterületi szolgálatot és 752 polgárőr 5300 órában segítette a munkájukat.

Giró-Szász András azt mondta: az állami szervek minden tekintetben felkészültek az esetleges katasztrófahelyzetekre. Bakondi György hozzátette: péntek éjfélig áll rendelkezésre meteorológiai előrejelzés, amely alapján a délutáni órákban figyelmeztetést adtak ki a várható viharos szél és hófúvás miatt.