Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Árad a Rába, tetőzött a Mura

2013.04.01. 22:29

Összesen nyolc megye harminchárom településén volt hétfőn ár- és belvíz elleni védekezés. A belvízzel elöntött terület hétfőn elérte a 145 ezer hektárt, amiből 63 ezer vetés-szántó, derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő esti összefoglalójából.

A következő napokban több megyében jelentős mennyiségű csapadék várható a meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint. Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyére citromsárga vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, a délnyugati megyékben éjfélig 20-30 milliméternyi csapadék hullhat. A Nyugat-Dunántúlon havazás is valószínű, de a lehulló hó síkvidéken a talajfelszínen csak átmenetileg maradhat meg.

Zala megye

A legkomolyabb esemény a Kerka-patak áradása volt, amely Lovászi település egy mélyebben fekvő részét árasztotta el. A kiürített épületeket a rendőrség, a megépített nyúlgátak működését a településrész férfi lakossága őrzi. Lovásziban több mint kétezer homokzsákot építettek be. A Kerka felső szakaszán már hajnal óta apadás volt tapasztalható, az alsó szakaszon azonban még csak tetőzik, a vízügyi szakemberek ezután várnak lassú apadást.

A megyében a felszíni vízfolyások szinte mindegyike apad, a Zala Zalabérnél hétfőn este tetőzik, ez az árhullám azonban az alsó szakaszra várhatóan kedden ér, a vízügyi szakemberek oda harmadfokú árvízi védekezési készültséget prognosztizálnak. A Mura Letenyénél 353 centiméteren tetőzik.

Győr-Moson-Sopron megye

A vízgyűjtőkön vasárnap hajnaltól többfelé fordult elő eső, havas eső és havazás. A Felső-Rábán elindult árhullám miatt a Rába az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén teljes szakaszán árad. A vízállás Ragyogónál hétfő este tetőzhet elsőfokú készültségi szintet (150 centimétert) meghaladó vízállással.

A Cuhai Bakony-éren Bakonybánknál vasárnap a késő esti órákban tetőzött az árhullám, 234 centiméteren, reggelre már intenzíven apadó képet mutatott, a vízügyi igazgatóság szakcsoportjának friss mérései alapján este 105 centiméteres volt a vízállás. Mezőörsnél a hajnali órákban történt meg a tetőzés, azóta ott is apadó a vízjárás. Bőnynél az árhullám tetőzését 260-270 centiméter körüli vízállással várják. A Sokoróaljai Bakony-ér Győrszemerénél hajnalban tetőzött, 195 centiméteren, reggelre itt is apadt.

Fejér megye

A legtöbb bejelentés Bodajkról és Mórról érkezett. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása alapján a Szent László-patak és a Váli-víz vízszintje tetőzés körüli szintet ért el, medréből nem lépett ki. A fehérvárcsurgói víztározó és a Gaja-patak vízszintje csekély mértékben emelkedett.

Vas megye

Apadnak a folyók, de a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság továbbra is fenntartja a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a Rába körmendi szakaszán, illetve a Pinkán Felsőcsatárnál.

Nógrád megye

Folyamatosan apad az Ipoly Ipolytarnócnál, a hajnalban kitelepített két család már visszaköltözhetett otthonába. A csapadékmentes időjárásnak köszönhetően az Ipoly vízállása Ipolytarnócnál az este öt órakor közzétett adatok alapján tovább, 393 centiméterre csökkent, azonban az árvízvédelmi készültség fokozata továbbra is a legmagasabb, harmadfokú. Az Ipoly Nógrádszakálnál jelenleg 346, Balassagyarmatnál 317 centiméter, ami enyhe emelkedést jelent, továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

A Dobroda-patak Litkénél folyamatosan apad. A maconkai víztározónál 460 centiméter a vízállás, ez öt centiméteres csökkenést jelent a délutáni helyzethez képest. A Zagyván a nemti-dorogházai, a maconkai, valamint a pásztói szakaszon egyaránt csökkenő vízszintet mértek. A mátraverebélyi tározó jelenleg 410 centiméteren áll.

Pest megye

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Zagyva szentlőrinckátai szakaszán, illetve az Ipolyon Ipolytölgyes mentén.

Veszprém megye

Hétfőn többnyire pincék, ciszternák, vízelvezető árkok, vasúti aluljáró szivattyúzását kellett elvégezni. A közútkezelő által lezárt 8305-ös számú utat a délutáni órákban újra megnyitották.

Somogy megye

A Kapos folyón jelenleg kisebb mértékű, a megye kisebb vízfolyásain pedig már jelentős apadás tapasztalható.