Célegyenesben izgulnak az Index érettségizői

2013.04.03. 06:29
Totális izgatottságban az Index érettségizői, mert már csak húsz nap van hátra utolsó középiskolai éveikből. B. Réka nagyon fél, Cz. Réka iszonyatosan izgul, J. Dávid pedig óriási dilemmában van. Viszont mind a hárman elkezdték a felkészülést az érettségire. Három különböző középiskola három nagyon különböző érettségizőjét követjük a tanévkezdéstől a felvételi eredmények nyári kihirdetéséig.

Sorozatunk első részében bemutattuk a három érettségizőt, a másodikban elárulták továbbtanulási terveiket, a harmadikban kiakadtak a kormány döntésén, a negyedik rész a szalagavatókról szólt, az ötödik a félévi bizonyítványról, a hatodik a felsőoktatási jelentkezési lapok leadásáról, és ez a hetedik.

J. Dávid (Pesthidegkúti Waldorf Iskola)

Dávid öt angliai egyetem építész szakjaira jelentkezett, és mindegyiktől megérkezett a felvételére vonatkozó ajánlata. Ez azt jelenti, hogy az egyetemek előre megmondják neki, hogy milyen feltételek, érettségi eredmények esetén veszik fel. Ezekből kell megneveznie azt a két egyetemet, amelynek elfogadja az ajánlatát.

Egyelőre fogalma sincs, hogy melyiket fogja választani. „Általában színötös érettségit kérnek, kivéve Bath-ban, ahol csak 4.5-es átlagot és Matek, Töri, Rajz 5-öst. Viszont oda a nyelvvizsgát újra meg kell csinálnom” – mondja. Az ősszel teljesített IELTS nemzetközi nyelvvizsgán ugyanis hiába lett összességében magas, 7 pontja, mert az egyik részpontszáma, a hallgatás utáni szövegértés csupán 6.5 pont lett. Ez az apró különbség azonban szemet szúrt a harmadik legjobbként rangsorolt angliai építész szak felvételi bizottságának, ezért azt kérték Dávidtól, javítson. „Adnak egy kis haladékot, hogy ne az érettségi alatt, hanem utána kelljen megcsinálnom. A baj az, hogy ötvenezer forint egy ilyen vizsga. Ezekkel együtt is azt gondolom, hogy megéri megpróbálni, mert ezen a szakon jó egyensúlyban van a művészi és mérnöki rész, és kétszer félév gyakorlat van építészirodában.” A döntést viszont még nem hozta meg, hogy végül melyik két egyetemnek fut neki a végső körben, mint mondja, a szakmai és anyagi szempontok az elsődlegesek, de mérlegelni fogja a kollégium- és a kajaárakat, valamint az időjárást is.

Cz. Réka, (Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Ferencváros)

Rékával éppen akkor találkoztunk, amikor fénymásolni rohant, a Kidolgozott szóbeli történelem tételek című könyvvel a kezében. Most kezdte el az éles felkészülést az érettségire, elsősorban az emelt szintű történelem vizsgára tanul, két osztálytársával együtt tíz-tíz tételt dolgoznak ki. „Vettem öt csomag lefűzhető lapot, mert mindig úgy tanulok, hogy mindent leírok hatvanhárom helyre. Muszáj az írogatással elfoglalnom magam tanulás közben” – mondta.

Az emelt olasz vizsgára egyelőre nem tanul, hanem majd a történelem vizsgát követő tíz napot szánja rá. „A tanárok egyre jobban nyomják az érettségi-felkészülést, most írjuk az utolsó témazárókat, matekból összefoglalunk, érettségi feladatsorokat írunk.” Réka nagyon izgul, de alig várja, hogy vége legyen a középiskolának. „Jó lesz továbblépni, úgy érzem, hogy felnőttem és Szeged csak engem vár” – mondta vigyorogva, így fogalmunk sincs, hogy a felnőttséget komolyan gondolta-e.

B. Réka (Miskolci Herman Ottó Gimnázium)

A miskolci Réka örökre leszámolt a tescós állásával, és imádja új munkahelyét, a Börry Grill&Pub hamburgerezőt, ahol csütörtök, péntek és szombat esténként dolgozik. „Minden tantárgyból eljutottunk az anyag végére, folyamatosan ismételünk, és nagyon félek” - mondja Réka, de aztán pontosít, hogy átlagos izgulásról van szó, a matektól például egyáltalán nem fél, az emelt szintű angoltól már annál inkább.

Rengeteg feladatot vállalt magára, ő szervezi a szerenádot, és a bankett helyszínének kiválasztását is rábízták, úgyhogy árajánlatok felett görnyed amellett, hogy utolsó hónapját húzza a gimnáziumban, és a hamburgerezőben is dolgozik. "Csütörtökön és pénteken iskola után megyek a Börrybe, 22 óráig vagyok, és pénteken kevés órám van, nem olyan vészes a dolog. Szombaton is dolgozom, de vasárnap van időm kipihenni a munka és az iskola fáradalmait".