Kocsmában törte el ismerőse arcát egy nő

2013.04.05. 17:17

Egy 33 éves nő betörte nőismerőse orrát múlt pénteken egy nagykanizsai büfében – olvasható a Zalai Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján.

A nő a nyomozóknak elmondta: a délutánt törzshelyén töltötte, ahova időközben betért egy ismerőse is, aki a szomszédos asztalnál foglalt helyet. A bántalmazó nő azt nem tudta megmondani, hogy min szólalkoztak össze, csak arra emlékezett, hogy valamitől nagyon ideges lett, ezért odalépett az 52 éves nőhöz és két alkalommal arcon ütötte. Az ütéstől eltört a nő orrcsontja.

A nő a földre esett, ahol aztán L. Anikó megrugdosta áldozatát. A verekedésnek a pultosnő élettársa vetett véget, aki a nők közé állt, eközben a gyanúsított már értesítette a rendőröket. L. Anikó ellen súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.