Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Két és félezer állampolgársági kérelmet utasítottak el

2013.04.05. 17:40

Két év alatt mintegy 2500 állampolgársági kérelmet utasítottak el, a legtöbb közülük Romániából és Ukrajnából érkezett - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Korábban Steiner Pál szocialista képviselő azt kérdezte, hány ember állampolgársági kérelmét utasították el.

A közigazgatási miniszter az Országgyűlés honlapján megjelent válaszához mellékelte a 2011-2012-ben elutasítottak állampolgárság szerinti bontását. Ebből kiderül, hogy 2533 kérelmet utasítottak el, a legtöbbet, 972-t a román állampolgárságú kérelmezők közül, a második helyen pedig ukrán állampolgárok állnak (921). Szerb állampolgárok közül 441-et, oroszok közül 36-ot, horvátok közül 24-et utasítottak el, és 20 amerikai kérelmező sem kapta meg a magyar állampolgárságot.

A tárca vezetője jelezte: a kedvezményes honosítási kérelmekről a köztársasági elnök kizárólagos jogkörben, indokolás nélkül dönt. A kérelmek elutasításának indokáról így nem tud adni tájékoztatást. Az elutasított kérelmekről a benyújtás helye szerinti bontásban pedig nem készül statisztika, így az erre irányuló kérés sem teljesíthető - tette hozzá.

A magyar állampolgárságot 2011. január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés 2010. májusi döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok az esetükben.

A törvény a határon túli magyaroknak nem szabja meg az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!