Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Két férfival erősíti meg Selmeczit a Fidesz

2013.04.05. 13:43 Módosítva: 2013-04-05 14:11:24
Három szóvivője lesz a Fidesznek, Selmeczi Gabriella mellett két eddig kevésbé exponált országgyűlési képviselő is ellátja majd ezt a feladatot.

Az Index információi szerint hamarosan két újabb képviselővel erősít pártszóvivői fronton a nagyobbik kormánypárt.

Selmeczi Gabriella mellett felváltva Zsigó Róbert bajai polgármester és Hoppál Péter pécsi képviselő tartja majd a Fidesz sajtótájékoztatóit.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki pártügyekben gyakran maga is kiáll a sajtó elé, elmondta: ő tett javaslatot a létszámbővítésre, és személy szerint a két képviselőre is.

Az eddig kevesebbet szereplő képviselőkről azt mondta, nyitott, felkészült emberekként ismeri őket.

Egyikük sem kap speciális feladatot, nem lesznek elkülönített témakörök, mindhárman általános szóvivői feladatkört látnak el. Kocsis szerint erre azért van szükség, mert a választások közeledtével megnőnek a sajtó igényei, és nem árt, ha – kis túlzással minden órában – rendelkezésre tud állni valaki, aki megfelelő tájékoztatást adhat a párt ügyekről.

Zsigó Róbert cukrászként kezdte karrierjét, 1998-ban pedig az országos politikára váltott, amikor egyéni országgyűlési képviselővé válaszották. Bajai polgármesterként azzal vétette észre magát, hogy 2011-ben lemondásra szólította fel saját helyettesét, mert nem készítette elő megfelelőképpen az oktatási intézményrendszer átalakítását. Zsigó az utóbbi időben már többször szerepelt politikai témájú sajtótájékoztatókon Selmeczi Gabriella oldalán.

Hoppál Péterről azt lehet tudni, hogy alapvégzettsége szerint énektanár és karnagy, de később közoktatás vezetői diplomája is van. Legutóbb a szocialistákkal akaszkodott össze, amikor azzal vádolta meg a pécsi MSZP-seket, hogy 3 milliárd forint jutalmat fizettek ki maguknak. A kijelentésből bírósági ügy lett, és az ítélet szerint Hoppálnak elnézést kellett kérnie, amit az elmúlt napokban részben meg is tett.

Semleczi Gabriella, aki korábban már betöltött szóvivői szerepkört, 2011 szeptemberében kapott újra kinevezést a posztra, hogy az akkor esedékes kétharmados döntések miatt esetleg felmerülő, párton belüli „széthúzó szólamokat” megelőzzék. Selmeczi tevékenységét a sajtóban sokszor kritizálták, de Kocsi Máté szerint a Fidesz elégedett a képviselőnő eddigi tevékenységével, az új szóvivők kinevezése nem az ő háttérbeszorítását célozta.