Omlanak a löszfalak Tolnában

2013.04.05. 17:34

Tolna megye több településén lakóházakat veszélyeztetnek a jelentős mennyiségű csapadék miatt meglazult löszfalak. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint március 29-e óta a megyében tizenhárom bejelentés érkezett partfalomlásról, pince- vagy útbeszakadásról. Elsősorban Tamási térségében, Szakályban, Regölyben, Értényben és Szakadáton omlottak le belterületen húzódó löszfalak, de Szekszárd határában, a Saul-völgyben is történt omlás.

Szakadáton öt ingatlan területére zúdult föld, és egy házat károsított az omlás, mondta el Laszk Gábor polgármester. A községben, ahol körülbelül tizenöt épületet veszélyeztet löszfal, a Templom utcát lezárták a forgalom elől. A faluvezető azt is elmondta, hogy a hegyháti településen mintegy 300 millió forintból lehetne stabilizálni az omlásveszélyes löszfalat, de erre az önkormányzatnak nincs forrása.

Szakályban életveszélyessé nyilvánítottak egy Jókai utcai lakóházat, amelynek a tetejére egy hete omlott az utca felett húzódó löszfal egy darabja, az ott élőknek el kellett hagyniuk az otthonukat – mondta Törő Péter (független) polgármester, hozzátéve, hogy az épület helyreállítását azért nem lehet megkezdeni, mert további omlásra számítanak.

Ozorán a Dózsa utca alatt húzódó löszfal egy darabja fordult ki. A jelentősebb mennyiségű csapadék további veszélyeket jelenthet az 1800 fős községben, ahol a lakóházak több mint fele épült löszfalak alá – mondta Schranz Istvánné polgármester.