Két tolvajt találtak a kákavölgyi bokrokban

2013.04.07. 10:15

A lovasberényi körzeti megbízottak Lovasberény, Kákavölgyben járőröztek szombaton, a hajnali órákban. A hétvégiházas övezetben haladva a sötétben egy fénycsóvát láttak felvillanni, ami gyanús lett nekik - számolt be a Fejér megyei rendőrség.

A rendőrök a fás-bokros részt átvizsgálták, a bokrok alatt egy lovasberényi férfit találtak. A férfi mellett két kerékpár is volt, ezért az egyenruhások a kutatást tovább folytatták és nem messze az előzőtől egy másik személyt is találtak a bokrok között. A két lovasberényi lakos nem véletlenül bújt el a hatóság emberei elől, mivel betörésből származó tárgyakat találtak náluk.

K. Gábort és H. Sándor Tamást az egyenruhások a székesfehérvári rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás miatt hallgatták ki őket. Az egyik elkövető a vallomásában elmondta, hogy harmonikaajtóra lett volna szüksége, és tudta, hogy a kérdéses házban van, ezért ment be oda kéretlenül.