Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Másfél éves adósságát törlesztené a Fidesz

2013.04.09. 07:11
Heteken belül benyújtja a Fidesz az Országgyűlésnek a kampányfinanszírozási törvényt, amit a kormánypárt közel másfél éve ígérget. A jelöltek a pénzt az államtól kapnánk, szigorú elszámolás mellett. A tervek szerint jövő január és május között felfüggesztenék a párttámogatásokat, kizárólag a kampánypénzek állnának a pártok rendelkezésére.

Az Országgyűlés május végére fogadhatja el azt a jogszabályt, amely a tervek szerint átalakítaná a kampányfinanszírozás jelenlegi rendszerét – mondta az Indexnek több kormánypárti politikus. A javaslatot várhatóan a héten tárgyalja meg a Fidesz elnöksége, a tervezet így egy-két héten belül a parlament elé kerülhet. A szöveg a pártfinanszírozással nem foglalkozna, csak a kampánypénzekre vonatkozó szabályokat tartalmazna.

Hónapokig csak kampánypénz

A kormánypárti képviselők szerint nem járna pénz automatikusan a választásokon induló jelölteknek. A visszaéléseket úgy előznék meg, hogy a jelöltek csak megfelelő bizonylat ellenében juthatnának a támogatáshoz. A képviselők további részleteket nem tudtak mondani, így arról sem tudtak beszámolni, hogy mekkora lenne az állami támogatás összege. A politikusok ezt azzal magyarázták, hogy a frakcióüléseken egyelőre nem került szóba a kérdés, a koncepciót a Miniszterelnökség és a Fidesz frakció vezetése közösen dolgozza ki.

A kormánypárti frakció egy befolyásos tagja ehhez annyit tett hozzá, hogy a tervek szerint 2014 január és május között – vagyis a parlamenti választások előtti hónapokban – a pártok nem kapnának állami támogatást, kizárólag a kampánypénzek állnának a rendelkezésükre. Tavaly májusban Orbán Viktor kormányfő is beszélt arról, hogy a költségvetés rossz helyzete miatt szüneteltetni kellene a kifizetéseket a politikai szervezetek számára.

Orbán Viktor 2010-ben, egy Edelényben tartott kampányrendezvényen
Orbán Viktor 2010-ben, egy Edelényben tartott kampányrendezvényen
Fotó: MTI

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján az Index kérdésére azt felelte: a részletekről akkor tudnak beszámolni, ha elkészül az erről szóló javaslat. Szerinte ez néhány hét múlva történhet meg. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár március végén a hvg.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy a választási eljárási törvény elfogadása után (ez hétfőn megtörtént) koncentrálnak a kampányfinanszírozásról szóló jogszabályra. Lázár szerint a jelölteket fogja finanszírozni az állam, utólagos elszámolással.

Önálló folyószámla

A Fidesz korábban többször is ígéretet tett arra, hogy a választási szabályok mellett átalakítja a kampányfinanszírozást is. Lázár János még 2011. szeptemberben azt mondta: néhány hónapon belül megszülethet az erről szóló jogszabály, a javaslatból akkor nem lett semmi. A politikus tavaly szeptemberben, amikor a választási eljárási törvényt ismertette, a kampányfinanszírozási szabályokról is beszélt. Az Országgyűlés elé beterjesztett választási törvény azonban végül mégsem foglalkozott a kampánypénzekkel. Forrásaink ezt azzal indokolták, hogy a regisztrációról szóló javaslat is komoly konfliktust okozott, nem akarták egy újabbal tetézni.

A kormány terveiből tavaly ősszel az derült ki, hogy a jövőben az egyéni jelöltek két-hárommillió forintot kapnának, amellyel a választások után tételesen el kell számolniuk. Ennek szankcionálása várhatóan bekerül a büntető törvénykönyvbe (Btk.) is. Forrásaink akkor arról is beszéltek: készpénz helyett olyan folyószámlát nyitnának a jelölteknek, amelyről utólag, megfelelő számla ellenében juthatnának hozzá a forrásokhoz. A pártok maguk dönthetnék el, hogy a jelöltek után járó folyószámlás összegeket külön-külön kezelik-e, vagy összevonják-e egy szervezeti szintű kampányhoz.

A többszörösét költik

A jelenleg szabályok szerint (az 1997-es választási eljárási törvény értelmében) az országgyűlési választáson a pártok jelöltenként saját kasszájukból egymillió forintot költhetnek, vagyis összesen 386 milliót fordíthatnak kampányra. A 2010-es kampányra például a Fidesz saját bevallása szerint 385 millió 883 ezer forintot költött, amit 18,8 milliós állami támogatás egészített ki. Az MSZP saját beszámolója szerint 385 millió 997 ezer forintot költött, ehhez jött az ugyancsak 18,8 milliós állami forrás. Ezzel szemben a Tranparency International összesítése szerint a Fidesz igazából 1 milliárd 289 milliót, az MSZP pedig 1 milliárd 159 milliót fordított a kampányra.

A túlköltekezést a pártok gazdálkodását ellenőrző Állami Számvevőszék is látja, jelentéseiben többször is szóvá tette a kampányköltések visszásságait. A 2010-es választási kampányról szóló jelentésében újra javasolta a választási eljárási törvény módosítását annak érdekében, hogy a kampány finanszírozása átlátható és ellenőrizhető legyen. Az ÁSZ fő kifogása, hogy eddig csak az minősült kampányköltségnek, amit a pártok annak minősítettek. A különböző reklámok, plakátok, hirdetések költségei pedig általában nem jelentek meg a pártok kimutatásaiban.