Zoltán
10 °C
21 °C

Jézus nem érkezett metrón a Ferencvárosba

2013.04.09. 12:41
Fehérgalléros bűnözői karaktert alakított egy tévés szappanoperában, ezért kirúgták vezetői állásából a Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatóját, aki alig egy éve került az intézmény élére. Közben nyilvánosságra került az intézmény működését érintő belső vizsgálati jelentés is, amely számos pénzügyi szabálytalanságot varrt az FMK előző intézményvezetői nyakába. A most elbocsátott igazgató által is támogatott ellenőrzésen akadt fenn egy több mint 800 ezer forintos szerződés is, amelynek eredményeként csak egy – a Ferencvárosban felbukkanó Jézusról és haverjairól szóló – pároldalas passióvázlatot is találtak a revizorok.

Bácskai János polgármester javaslatára a ferencvárosi önkormányzat a napokban sürgősséggel megvált a kerület kulturális központjának igazgatójától.

A hivatalos indoklás szerint az ok a bizalomvesztés volt, ami alatt egyebek mellett azt kell érteni, hogy Horváth Károly, aki előképzettségét tekintve színész, komoly kulturális intézmény vezetőjéhez méltatlan szerepet játszott el egy szappanoperában.

A kerületvezetést felháborította, hogy Horváth nem adott tájékoztatást arról, hogy a TV2 saját gyártású sorozatában „fehérgalléros bűnözőt”, egy orgazdát fog alakítani. A napokban megtartott zárt ülésről kiszivárgott információk szerint az is elhangzott, hogy a sorozatban alakított karakter összeegyeztethetetlen egy magasabb vezetői beosztással, mert téves megítélést eredményezhet a kerületi intézménnyel kapcsolatban.

Horváthot 2012 elején pályázati úton választották ki az FMK élére, miután az intézményt ebben a ciklusban már három másik vezető is irányította. Regnálását egy teljes körű belső ellenőrzés kíséretében kezdte: az önkormányzat átvilágíttatta az FMK és valamennyi intézménye gazdálkodását. Most viszont azt is felrótták neki, hogy késett az ellenőrzéshez kapcsolódó intézkedésekkel.

A leváltásban szerepet játszó belső ellenőri jelentés kalózváltozata márciusban került nyilvánosságra. Az Igazi Ferencváros blogon megjelentetett dokumentumban számos olyan állítás szerepel, amely pénzügyi szabálytalanságokkal, átláthatatlan gazdálkodással vádolta a 2010-2012 közötti igazgatókat.

A tavaly lezajlott önkormányzati tárgyaláson a testület előtt viszont egy szövegszerűen nagyrészt hasonló, de állításaiban lényegesen visszafogottabb jegyzőkönyv szerepelt. A blog állítása szerint a hivatalos változatot kozmetikázták, a kerület sajtóosztálya viszont az Index kérdésére azt állította, hogy a blogon közzétett jegyzőkönyvnek nincs köze az eredetihez, nem valódi, ezért rágalmazásért feljelentést tesznek.

Vannak azonban közös pontok is a két verzióban. Ilyen az a kulturális stratégia és színházi koncepció kidolgozásáról szóló szerződés, amelyért 600 ezer forint plusz áfát fizetett ki az önkormányzat. A revizorok szerint a SOS 2003 Bt.-vel kötött megállapodás eredményének nincs más fellelhető nyoma, mint egy összesen nyolcoldalas passióvázlat, amely így kezdődik: „Mi lenne, ha például Húsvétra létrehoznánk egy passiójátékot, mondjuk a Bakács (helyesen Bakáts) téren?” A szerző, Soós Péter azzal ajánlotta a megbízók figyelmébe Jézus szenvedéstörténetét, hogy egy ilyen látványos produkciót a közönség a következő önkormányzati választásokig sem felejt el.

A „story” szerint „Jézus metróval érkezik Ferencvárosba. Az aluljáróban már várják a haverjai, mind a 12-en. Egy „fesh water" furgont követve jutnak el egy hajléktalanszállóra, (...) Mivel akkor érkezik egy rakomány pizza is a hajléktalanoknak, adományként, ott maradnak vacsorára. Vacsora közben Jézus megemlíti, egy valaki közülük el fogja árulni még aznap, (...) megtöri a pizzát. Mindannyian énekelnek, táncolnak, (...) Júdás ezt kihasználva az iroda számítógépén webkamerás bejelentést tesz." A szerző szerint a darabbal „Gecsemáné-kertjeként" bemutatható lenne Nemzeti Színház szoborparkja, és a Fradi-pálya is, ahol Pilátus énekelhetne a reflektorok kereszttüzében.

Az Index információi szerint az önkormányzati jelentés állításaihoz Kőrösi Zoltán, a most elbocsátott igazgató elődje részletes magyarázatot fűzött, amelyben cáfolta, hogy szabálytalanságok történtek volna az intézmény gazdálkodásában. A Magyar Mozgókép Közalapítvány utolsó vezetőjeként is ismert Kőrösi a SOS 2003 Bt. szerződésével kapcsolatban azt állította, hogy nem csupán a passió készült el, hanem rendszeres konzultációkat is tartottak Ferencváros színházi kínálatának szinergiájáról.