Csőbe húzták a kislányt játszó pedofilt

2013.04.11. 13:07

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya tiltott pornográf felvétellel visszaélés és más bűncselekmények miatt eljárást folytat egy 29 éves budapest férfi, Sz. János ellen,írja a police.hu. A férfit őrizetbe is vették.

A gyanú szerint a férfi magát 11 éves lánynak kiadva felvette a kapcsolatot egy 9 éves kislánnyal az egyik közösségi oldalon január 11-én. A szülők észrevették, hogy a gyerek egy ismeretlennel csetel, és innentől ők folytatták helyette a beszélgetést.

A férfi a levelezés alatt bemutatta nem létező fiú unokatestvérét, aki kizárólag szexuális témákról írt, több, tiltott pornográf tartalmú videofelvételt mutatott meg, és arra akarta rávenni a beszélgetőpartnerét, hogy önmagáról is pornográf felvételt készítsen, majd azt ossza meg vele. A rendőrök szerint a gyanúsított találkozót kért a kislánytól abból a célból, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek.

Sz. Jánost kedd délután fogták el VII. kerületi albérlete előtt. A lakásban számítógépet, illetve különböző adathordozókat foglaltak le. A gyanú szerint több, 10 év körüli lánnyal tartott fenn ugyanilyen jellegű kapcsolatot.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport