no

Diplomáciai botrány a rendőrségen agyonvert férfi ügye

2013.04.11. 14:11
Évente nagyjából ezerszer követnek el különféle bűncselekményeket a rendőrök, de ezen a héten különösen brutális eset történt: Izsákon a rendőrségi kihallgatás során elhunyt egy férfi. A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség kényszervallatás bűntette és halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást, előzetes letartóztatásba helyezték a rendőröket, a bukaresti külügyminiszter csütörtökön azonnali tájékoztatást kért.

Az Izsákon kihallgatást végző két rendőr szolgálati viszonyát megszüntették, felmentették az izsáki rendőrőrs parancsnokát és a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetőjét is. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány vizsgálatot kezdeményezett, hogy kiderítése, esetleg más rendőri vezető is felelős lehet-e az ügyben.

Az esetből még diplomáciai konfliktus is lehet, ugyanis a bukaresti külügyminiszter csütörtökön azonnali tájékoztatást kért az ügyben, mivel az elhunyt férfi – bár a helyszíni riportok alapján úgy tudjuk, hosszú ideje él Magyarországon, de – román állampolgár. A budapesti román nagykövetség, valamint a szegedi és gyulai román külképviseletek készek konzuli támogatást adni az áldozat családjának a holttest hazaszállításához. A román külügyminisztérium mély együttérzését fejezte ki csütörtöki közleményében a gyászoló családnak.

Évente négy kényszervallatás

Előzetesben a halálos vallatás gyanúsítottjai

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság azt a két volt rendőrt, akik a gyanú szerint halálra vertek egy férfit az izsáki rendőrőrsön. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője azt mondta: a bíróság úgy ítélte meg, hogy a két férfi megalapozottan gyanúsítható kényszervallatás, valamint halált okozó testi sértés elkövetésével.

2011-ben huszonhat rendőr követett el hivatalos eljárásban bántalmazást, ebben az évben kényszervallatás az adatok szerint nem volt. 2009-ben és 2010-ben négyen-négyen követték el ezt a bűncselekményt a Legfőbb Ügyészség tanulmánya szerint. Tavaly jelent meg a Bűnelkövető rendőrök és az általuk elkövetett bűncselekmények című elemzés, amelyben a rendőri kriminalitást speciális bűnözési formának nevezik.

A kényszervallatás azt jelenti, hogy a vallomás felvételére jogosult hivatalos személy a vallomás megtétele vagy annak elmaradása érdekében fenyegetést vagy más erőszakos módszert alkalmaz. Ebben az esetben a Büntető Törvénykönyv 222. §-ba ütköző kényszervallatás bűncselekményét követi el.

Nem csoda, hogy az országos rendőrfőkapitány azonnal reagált, a Legfőbb Ügyészség tanulmánya szerint „a hivatali apparátusba vetett bizalom nem kis mértékben függ attól, hogy a hivatalos személyek hogyan bánnak a lakosság hozzájuk forduló vagy eléjük kerülő tagjaival. Az udvarias, segítőkész magatartás növeli a bizalmat, de a durva, megalázó, az emberi önérzetet sértő bánásmód nagy fokban alkalmas az államapparátusba vetett bizalom megingatására, gyengítésére”.

A tanulmány szerint 2011-ben a rendőrök összesen 1149 bűncselekményt követtek el, legtöbbször BAZ, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Ugyanakkor, a 2011-ben rendőrök által elkövetett 1149 bűncselekmény mindössze 0,26%-a volt a 2011-ben regisztrált összes bűncselekménynek.

Hasbarúgta, arcul csapta, bordáját törte

Évente pár ilyen eset történik, rendőri bántalmazást követő halálesetet az utóbbi években nem regisztráltak. 2011-ben elhunyt ugyan egy kemecsei férfi rendőri előállítás közben, de később a vizsgálat kimutatta, hogy a férfi természetes halált halt.

Tavaly nyáron rendőrök brutálisan megvertek egy arab sakkozót Szegeden, áprilisban a Győri Ítélőtábla ítélt el egy rendőrt, aki öt éve minden előzmény nélkül hasbarúgott egy hátrakötözött kezű rablót, majd a másik gyanúsított felsőtestére a kapitányságon több ütést mért. Tíz hónap börtönbüntetést és 280 forint pénzbírságot kapott

Nála jóval enyhébb büntetéssel, három éves felfüggesztéssel úszta meg az a gyöngyösi rendőr, aki 2009 novemberében úgy megvert egy intézkedés alkalmával egy férfit, hogy eltört négy bordája. Egy nagykanizsai rendőr szintén csak felfüggesztett kapott (a bíróság 1 év 4 hónap börtönbüntetést szabott ki, két év próbaidőre felfüggesztve), miután az ittasan és jogosítvány nélkül autót vezető sértett a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, menekülni próbált kocsijával, és amikor utolérték, a rendőr ököllel arcul csapta a földre tepert férfit, a fejét a talajhoz vágta, ettől több helyen eltört az arccsontja, az állcsontja, illetve berepedt az egyik dobhártyája is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport